Amikor az Úrral voltam, egy angol nyelvű dicséretet kezdtem el énekelni, amit nagyon szeretek, de valahogy, most azt éreztem, hogy állítsam meg. Amikor megállítottam, meg is kérdeztem az Urat, hogy akar-e mutatni valamit, de szinte ki sem jött a számon a szó, velem egyszerre mondta, hogy szeretnék neked mutatni valamit. Hogy is szól, ez a dal (amit énekeltem)? „Felemeltettem/Elragadtattam a Te jelenlétedbe…” Azonnal az Atya ölében láttam magam. Szeretettel nézett rám, mint az Ő szeretett kicsi lányára. Utána egy másik szögből láttam meg magunkat: Atyánk bal oldalánál felülnézetből. Lehajtotta a fejét, úgy nézett rám, le nem véve a tekintetét rólam. Én viszont nem igazán tudtam nézni az arcát. Olyan picikének tűntem az Ő hatalmas karjaiban. Csak bújtam Hozzá és azt éreztem, hogy szeretnék beléolvadni és ezt kértem is Tőle. Ekkor azt mondta: „Nézz Rám! Nézz a szemembe!” Belenéztem a szemébe és azt láttam, hogy szemeiben tűz ég. Nem sokáig bírtam nézni. „Mi ez a tűz?” - kérdeztem. Ez az irántatok, minden ember iránt érzett szeretetem. Erre szavak sincsenek. Ez a szeretet még inkább arra késztetett, hogy tiszta legyek. „Kérlek, minden gonoszt, rosszat, bűnt tisztíts ki belőlem!” Egy elmondhatatlan vágy volt bennem, hogy teljesen tiszta, makulátlan legyek, hogy semmilyen apró gonoszság ne tudjon elrejtőzni bennem. Ekkor azt láttam, mintha egy vékony cső jönne felém, aminek a végén tapadókorong volt. Felém tartott, de nem a fizikai testemet láttam, hanem egy vízszerű, de mégis annál szilárdabb anyagot. Ahogy azon áthatolt, a szívemhez ért és onnan elkezdte kiszívni a rosszat. Már a kis csőben megsemmisült. Ez mindössze pár pillanatig tartott. Majd azt mondta: „Gyere, hadd lássalak!” Felálltam Elé, de nem volt rajtam szép ruha. Hirtelen megjelent rajtam egy díszes ruha, de sötét volt, már majdnem fekete. Tudtam, hogy a mennyben nem viselhetek ilyen ruhát, ezért magamban kértem, hogy legyen fehér ruhám. Ekkor fehérré vált, de csak egy pillanatra, mert utána újra sötét lett. Kezdtem kétségbe esni, hogy nekem már sose lesz fehér ruhám, amikor Atyánk megszólalt: „Te látod így magadat.” Megkértem arra, hogy had lássam magam az Ő szemein keresztül. És akkor szó szerint, mintha a szemei mögé kerültem volna, úgy néztem magam. Ez a látvány már egészen más volt. Nemcsak hogy gyönyörű volt a ruhám, de még ragyogott is. Nagyon megörültem. Ekkor megjelent Jézus, mint vőlegény. Odaléptem elé, de nem tudtam állva maradni. Összeestem és elkezdtem zokogni, hogy hogyan is lehet az, hogy a világmindenség Királya és Ura a mi vőlegényünk. Belegondoltatok már ebbe valaha? Ő, Aki hatalmasabb mindennél és olyan tökéletes és Ő a vőlegényünk! Annyi mindenkit választhatott volna, de Ő pont engem, pont téged, pont bennünket választott. Abszolút nem éreztem magam méltónak erre. Nem is értem, hogy Jézus hogyan szerethet minket ennyire. Felfoghatatlan! De Ő tesz minket méltóvá. Atyánk vezet minket az Ő Fia elé. És Ő folyamatosan tisztít bennünket.

Éppen előtte olvastam Noé történetét, amikor is Isten megbánta, hogy embert teremtett. „megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az embert, az állatot, a csúszó-mászó állatokat és az ég madarait. Mert bánom, hogy megteremtettem.” (1Mózes 6:6-7)

De utána jön egy fantasztikus kijelentés: „De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.” (1Mózes 6:8)

Dicsőség legyen Istennek Noéért! Köszönjük, hogy létezett akkor egy ember, Noé, aki Istennel járt, aki Őt kereste. „Nóénak pedig ez a története: Nóé igaz, tökéletes férfiú volt kortársai között. Nóé Istennel járt.” (1Mózes 6:9)

Ha ő nem lett volna, akkor mi sem lennénk ma itt! De nem csak ebben volt kiemelkedő! Az özönvíz után Noé áldozatot mutatott be Istennek: „Nóé oltárt épített az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem.” (1Mózes 8:20-21)

Őszintén szólva én nem értettem, hogy az Úrnak miért volt ez kedves illatú. Azt tudtam, hogy nyilván nem az állatok égő szaga volt kedves előtte, de ennél többre nem jutottam, ezért megkértem Szent Szellemet, hogy mutassa meg nekem, hogy miért volt ez kedves Előtte. És hála Neki, válaszolt kérésemre: Azért tetszett az Úrnak, mert Noé engesztelést keresett, továbbra is Istent kereste és az Ő tetszését.

Hány olyan ember él ma a földön, aki egy ilyen özönvíz után nemhogy Isten tetszését keresné, hanem inkább Őt vádolná, hogy milyen kegyetlen, amiért majdnem teljesen elpusztította az emberiséget? Nem! Noé nem ilyen volt. Ő tudta, hogy Isten ítélete igazságos. De ehhez Istennel kellett járjon. És, ami még a legcsodálatosabb ebben az egészben az egyrészről az, hogy engesztelést nyertünk, de nem csak Nóé áldozata miatt, hanem Jézus Krisztus tökéletes áldozata miatt. Ő teljesen kiengesztelt bennünket az Atyával. Nem ’csak’ egy ígéretet kaptunk, hogy többé özönvíz által nem pusztítja el a földet, hanem újjászülethettünk és fiaivá válhattunk!! Erre nincsenek is szavak! Hála és dicsőség legyen ezért Istennek!

Mi is járjunk Istennel, hogy mi is a mai idők ’Noéjai’ lehessünk.

Az előző látomáshoz visszatérve, volt bennem egy olyan olthatatlan vágy Isten iránt, a szentség és tisztaság iránt, hogy azt éreztem, hogy most már kezdek teljesen kiüresedni és a helyet bennem kezdi az Úr átvenni. Amikor ilyen állapotba kerülünk, az meg fogja érinteni az embereket. Olyan naggyá válik bennünk Isten jelenléte, hogy az fogja vonzani az embereket Őhozzá. Nagyon vágyom arra, hogy mihamarabb belekerüljünk ebbe az állapotba!

És hogy a látomás hogyan is kapcsolódik Nóé áldozatához? Hát úgy, hogy én, mi csakis Jézus áldozata miatt, az Ő engesztelése miatt kerülhetünk Atyánk színe elé. Önmagunkra nézve nincs mivel dicsekedjünk, de az Ő engesztelő áldozata mindenre elég! Halleluja!