A szív

 

Imádkozás közben az Úr a szívre hívta fel a figyelmemet. Igazából egy ima tört fel bennem és egy vágy, hogy az Úr teljesen tisztítsa meg a szívemet és legyen kedves Őelőtte. Majd másnap egy képet mutatott szintén a szívvel kapcsolatban. Habár a képet utólag mutatta, mégis azzal kezdeném:

 

Egy fát mutatott az Úr. Nem gyümölcsök, hanem szép piros szívek voltak rajta. Jézus ott állt mellette. Közelebb ment, megfogott egy szívet, megnézte, megvizsgálta, majd tovább ment. Közben egy másik kép jutott az eszembe. Van, hogy találunk egy gyönyörű szép almát, de amikor felvágjuk, a belseje már rohadásnak indult. Ilyenkor nagyon meglepődik az ember, mert külsőleg semmi jelét nem látjuk annak, hogy romlott lenne az a gyümölcs. Valahogy így volt ez, ezzel a szívvel is. Külsőleg szépnek tűnt, de a belseje nem volt ilyen szép. Habár az Úr nem nyitotta fel ezt a szívet, de mégis belelátott. Továbbment és egyenként megvizsgálta a szíveket. Amikor egy „megfelelőt” talált, azt levette. Kevés ilyen szívet talált. Talán – remélhetőleg – azért hagyta fent a többit a fán, hogy ott tovább növekedjenek, tisztuljanak, erősödjenek, érjenek. Ezért a mi gyökereinket engedjük még mélyebbre az Úrban. Csak Ő tudja a mi szívünket megtisztítani.

 

Az ember minden útja helyes a maga szemében, de az ÚR a szívek vizsgálója.” (Példabeszédek 21:2)

Én, az ÚR vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek mindenkinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” (Jeremiás 17:10)

____________________________________________________________

Megnéztem a Bibliában a szív jelentéseit és a következőket találtam:

Ószövetség:

לֵבlév (léb)

1. vmi közepe, belseje, a dolog lényege, a dolog maga

2. a belső ember, az emberi személyiség középpontja

3. szív (fizikai és szellemi értelemben)

 

A legelső előfordulási helye:

Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében.” (1 Mózes 6:5-6) 
Számomra ez a Biblia legszomorúbb mondata: Isten megbánta, hogy embert teremtett. Szomorú, hogy ott, ahol először beszél az Ige az emberi szívről, egyből egy negatív képet fest le. Így már könnyebben megérthetjük, hogy Jézusnak miért is kellett ilyen óriási árat fizetnie értünk és miért is volt szükségünk egy új szívre.
Ezután a fáraó szívét emlegeti nagyon sokszor az Ige. Azért állt ellene Isten parancsának, mert kemény volt a szíve.

Kemény maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait, amint megmondta az ÚR Mózes által.” (2Mózes 9:35)

A Zsoltárokban 97-szer szerepel. Egy kis ízelítő:
Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted legyenek, oh Uram, kősziklám és Megváltóm.” (Zsoltár 19:15)
Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis Őbenne bízom én.” (Zsoltár 27:3)
A Példabeszédekben 91-szer :
Bizalmad legyen az Úrban teljes elmédből (szívedből), a magad értelmére ne támaszkodj!” (Péld 3:5)

Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld 4:23)

 

Ha ilyen sokszor szerepel a Zsoltárokban és a Példabeszédekben, akkor tényleg nagyon fontosnak kell lennie. Jeremiás pedig egyenesen azt mondja, hogy „Csalárdabb a szív mindennél, és romlott az, ki ismerhetné ki?” (Jeremiás 17:9)

De az Ószövetség legutolsó mondata nagyon bíztató:

És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (súv – visszatér/megtér), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal.” (Malakiás 4:6)

 

Nézzük meg az Újszövetségben:

καρδια (kardia) – a fizikai, a lelki és a szellemi élet központja

 

Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők Istent meglátják.” (Máté 5:8)

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Máté 5:27-28)

Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem.” (Máté 15:8)

Jézus nagyon mértékben a szívre teszi a hangsúlyt, már nem csak a cselekedetekre. Isten azt szeretné, ha a szívünkből cselekednénk, nem csak úgy felületesen, azért, mert muszáj.

 

Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.” (Máté 15:18)

Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorj a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz neki, amit mondott.” (Márk 11:23)

És vacsora közben, amikor az ördög belesugalta már iskariótes Júdásnak, Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt…” (János 13:2) Nem is folytatom tovább, mert csak arra szerettem volna felhívni itt a figyelmet, hogy Júdásnál nem csak annyi történt, hogy jött egy gondolat, hogy árulja el Jézust, hanem már a szívébe hatolt bele az ellenség szándéka és úgy tűnik, hogy ezt ő befogadta.

 

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben és higgyetek énbennem.”(János 14:1)

 

És semmi küldönbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.” (ApCsel 15:9) Itt a nemzetekből valókról beszél az Ige. Fantasztikus, hogy volt egy ilyen ember, mint Kornéliusz. Isten a szívét vizsgálta és nem azt nézte, hogy zsidó vagy nem zsidó, míg Jézus „csak” Izrael fiaihoz küldetett.

 

Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.” (2Thess 3:5)

 

A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet.” (1 Tim 1:5)

Ez az Ige szerintem az egész életünk vezérvonalává kell válnia.

 

...mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív…” (Zsid 13:9) Milyen fantasztikus, hogy Isten kegyelme minden reggel megújul, tehát a mi szívünk is minden reggel meg tud erősödni! És ahogy megerősödik már jó reggel a szívünk (ha átvesszük ezt az Igét), akkor az egész napra kitart.

 

Ha valaki Istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg a nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az Istentisztelete hiábavaló.” (Jak 1:26) Sajnos a saját szívünket is be tudjuk csapni, de hála az Úrnak, hogy Őt nem és Ő ki is segít minket, ha mi odaszánjuk magunkat erre.

 

Rengeteg Ige szerepel a Bibliában, ami felhívja a figyelmünket a szívre, ezért mi is fektessünk hangsúlyt arra, hogy a szívünk a helyén legyen, tiszta legyen és vizsgáljuk meg a cselekedeteinket, hogy vajon azok ebből a tiszta szívből származnak-e.

 

Legyetek azért béketűrők, erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.” (Jakab 5:8)

Halleluja!