Nem így láttam a katonákat, hanem csatarendben, de az összetartozást és az Úr imádatát ez a kép nagyon jól megmutatja.

Ma reggel, ahogy az Igén gondolkodtam, a következő képsorozatot láttam:

Egy nagy repülőgép ajtaját láttam lenyílni és egy hatalmas sereg menetelt ki belőle. Az elől lévők sófárt fújtak. Nagyon sokan voltak.

Ezután egy óriási kést láttam meg, amint a tengerből kiemelkedik. A képhez egyből társult a kijelentés is: egyre inkább lelepleződik az ellenség fegyvere és gonoszsága, az emberek egyre jobban felismerik.

Ezután egy hatalmas sereget láttam meg, akik egy csatatéren álltak. Rengetegen voltak, amerre csak a szem ellátott katonákat láttam. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez ugyanaz a sereg, akik kijöttek a repülőgépből? De nem. A sófárosok egy angyali sereg, a csatatéren állok viszont emberek voltak. Kezükben pajzsot tartottak. A magasból egy léghajószerű szerkezetből elkezdtek rájuk nyíllal lövöldözni, ezért a fejük felé emelték a pajzsukat, de így védtelenné váltak elölről és hátulról. Ekkor prófétikus szavak fakadtak fel belőlem: Isten most megerősíti az Ő seregét. Mindannyian bízzatok az Úrban. Elkezdtek az Úrra figyelni. Ekkor egy átlátszó pajzs vette őket körül, mint egy buborék. Erről a nyilak lepattogtak. Viszont sajnos volt ott néhány ember, akik pirossá váltak, meglankadtak, mert nem bíztak eléggé az Úrban. Ők összerogytak, de a mellettük állók azonnal lehajoltak értük, felemelték őket, megerősödtek és újra ugyanolyan színűekké váltak, mint a többi katona. Újra felállt az egész sereg.

Ezután egy nagyon magasból lezúduló vízesést láttam. A katonák iderohantak, hogy megmártózzanak a vízben. Egyrészt lemosták magukról a harc mocskát, másrészt pedig megerősítették a kapcsolatukat az Úrral, miközben ittak az élet vízéből. Felszabadult örömmel örvendeztek, de hamarosan vissza kellett menniük a csatába. Ekkor kicsit elkedvetlenedtek, de felelősségük teljes tudatában visszamentek. Mindenki visszaállt a helyére, összekulcsolták a karjaikat, becsukták a szemüket, felemelték a fejüket és elkezdték az Urat dicsőíteni. Ekkor hatalmas fény áradt ki rájuk a mennyből és Isten gyönyörködött bennük. Ez tartott egy darabig, majd hirtelen teljes sötétség lett. Szemeik továbbra is csukva voltak, de nem is láttak volna semmit a sötétben. Ekkor kicsi lények mentek be közéjük, amik a térdükig, maximum a derekukig értek. Mivel a kezeik foglaltak voltak, mert még mindig egymásba kapaszkodtak, a lábaikkal kezdtek harcolni és rugdosni őket. Ezzel kapcsolatban azt mutatta az Úr, hogy egyrészt nagyon fontosak a testvéri kapcsolatok, másrészt pedig, hogy új módokon kell majd harcolnunk, olyan módszerekkel, amikre nem is gondoltunk volna. Az Úr továbbra is buzdította népét, hogy Benne bízzunk, rá figyeljünk, de megláttam néhány embert – hála az Úrnak nem túl sokat – akik összeestek és azonnal eltűntek. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hová tűntek és válaszként az jött fel bennem, hogy az Úrhoz kerültek, de nem lesz akkora jutalmuk, mint azoknak, akik mindvégig kitartanak.)

Ekkor a sereg felett megjelent Júda oroszlánja, majd megláttam, hogy mindeközben az Úr a mennyből feszülten figyelte az eseményeket és folyamatosan azt nézte, hogy kinek hogyan tud segíteni. Atya a háta mögött teljes nyugalomban ült a trónján és a Fiát nézte. Majd egyszer csak megszólalt és azt mondta: Eljött az idő! Most már menj!

Jézus azonnal elindult és azonnal magához is emelte az övéit. Láttam, ahogy elkezdtek felemelkedni és az Úr karjaiban megpihentek.