Egy fekete ruhába öltözött férfit láttam meg, amint egy fekete színpad jobb oldaláról kukucskál ki. Az egész arca egy fekete anyaggal be volt fedve, hogy ne legyen látható. Majd lekerült róla ez az anyag és felfeddődött az arca. A mögötte lévő fal hirtelen koromfeketévé és csíkossá vált. Megfordult és sietve elindult. Belül egy késztetést éreztem, hogy menjek utána. Egy alagútba ment be, ahol egy sínpálya futott. Sejtettem, hogy hová is vezethet ez a sötét alagút. Úgy nézett ki, mintha egy torok lenne. A fekete alak eltűnt. Felkiáltottam: „Uram, most mit csináljak itt egyedül ebben az alagútban?” Az Úr azonnal megjelent – egyébként végig ott volt, csak nem láttam. Fehéren világított, úgyhogy már láttam is. Most már együtt haladtunk tovább az úton és amikor elérkeztünk a ’torokhoz’, beleugrottunk. Egy fekete tószerűbe érkeztünk, de nem süllyedtünk el benne, hanem a felszínén jártunk. Minden nagyon sötét és fekete volt. Elindultunk jobbra, ahol fénynek nem kifejezetten nevezhető ’világosság’ világított meg valamit. Olyan volt, mint valami páholy, ami egy jégkorcsolyapálya oldalán helyezkedett el. (Kicsit nehéz szavakkal leírni.) Ahogy odaértünk, egy alakot láttam meg. Közben magamban kérdeztem az Urat, hogy miért is vagyunk itt. „El kell vigyünk valamit.” De nem mondta meg, hogy mi az, még sejtésem sem volt. A sötét alak – aki maga a sátán volt - elkezdett velem kiabálni. (Ez nem ugyanaz az alak volt, mint, akit a színpad mellett láttam.) „Gyűlöllek és úgyis addig foglak gyötörni, amíg ki nem készülsz tőle.” Miközben beszélt, én csak kitartottam felé a tenyeremet, várva, hogy elhelyezze benne azt, amiért jöttünk. Szó nélkül belehelyezett egy kulcsot a tenyerembe. Tudtam, hogy ez a szabadságom kulcsa. Azt hittem, már indulhatunk is, de Jézus nem tágított. Azt mondta: „Add oda a férjéét is!” Lenyúlt a bal oldala mellé és elővett egy másik kulcsot. „Ez nem az! Add oda az igazit!” Majd odaadott egy másik kulcsot. Ekkor Jézus újra megszólalt: „Add oda az összeset!” Két kisebb kulcsot is odaadott, a gyerekeinkét, de először nem az igazi kulcsokat adta oda, hanem megpróbált rászedni, hogy azok a mi kulcsaink. De Jézust nem tudta rászedni és a belsőmben jelezte, hogy az nem az. Ekkor azt mondtam: „Add ide a kulcsokat, Jézus nevében!” Ennek a névnek a hallatán nagyon mérges lett. Odaadta a kulcsokat, majd torka szakadtából ordított, hogy takarodjunk onnan. Szinte az egész hely megremegett az ordítástól. Ekkor visszamentünk a tavon arra a részre, ahol beugrottunk. Ott egy létrán kellett felmásznunk. Az Úr mögöttem jött és segített, hogy gyorsabban tudjunk haladni és nehogy leessek. Visszaindultunk az alagútban, de nagyon gyorsan kiértünk belőle. Egy tóban találtam magam, ahol lemoshattam magamról és a kulcsokról a mocskot. De éreztem, hogy ez még nem elég. „Kérlek, tisztíts meg teljesen!” - kértem az Urat. Ekkor megláttam egy vízesést, beálltam alá, hogy megtisztuljak. A kulcsok a víz felszínén úszkáltak és áztak, hogy azok is megtisztuljanak. Majd, amikor már úgy éreztem, hogy aránylag tiszta vagyok, felkaptam a kulcsokat.
Hirtelen egész máshol találtam magam. Egy kör vagy inkább ovális alakú teremszerű helyen, ahol négy ajtó volt. Kettő az egyik oldalon, kettő a másikon. A helynek nagyon alacsony volt a belmagassága. A falak először kopárak voltak, majd aranyszínűvé váltak és valami különleges díszítés volt rajtuk, mint amilyen a régi kastélyokban vagy tróntermekben. Olyan volt, mintha folyamatosan változott volna a hely.
Az egyik kulccsal kinyitottam az első ajtót.
Most kihagyok egy kis részt a látomásból, mert személyes dolgok is szerepelnek benne.
Ezután odamentem a második ajtóhoz. Ott is elkezdtem pakolni. Ahogy beljebb mentem, egy bemélyedést láttam, ahol egy fekete fej volt. Mindenféle negatív dolgokat mondott. Megfogtam és egy tálcán kivittem egy talicskába. Ahogy visszamentem, elkezdtem dicsérni az Urat, amiért megszerezte a szabadságot számunkra. Ekkor a szoba belmagassága elkezdett tágulni. Majd megláttam a keresztet, amint Jézus rajta függ és tele van a keresztfa kulcsokkal. Voltak helyek, ahonnan már leakasztották a kulcsokat.
Ahogy beljebb mentem, azt mondta az Úr, nézzem meg, hogy milyen ajándékok vannak a szobában. Nem olyan volt, mint egy átlagos szoba, hanem mintha a falak kacskaringósak lettek volna benne és nem lehetett belátni az egészet, csak fokozatosan, mintha folyosókból állt volna. Megnéztem néhány ajándékot, ahogy befelé haladtam a szoba legbelsejébe. Ott elkezdtem újra dicsérni az Urat.
Átmentem a következő szobába (Ezt a részt is kihagyom.), majd a negyedikbe is. ...
Végül beálltam a terem közepébe, ahonnan a négy ajtó nyílt és elkezdtem az Urat magasztalni. Ahogy ezt tettem, egy fénycsóva áradt ki belőlem, ami megemelte a plafont majd teljesen át is szakította. Így dicsértem és magasztaltam tovább Istent.
Kértem az Urat, hogy szóljon az Ő Igéjéből is. Ezt mutatta:
János 3:14
„És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie,”
Minden a keresztről, a kereszt munkájáról szól!
Gondolkoztam azon, hogy ki lehetett az a személy, akit az elején láttam. Az jött fel bennem, hogy egy kém volt, aki figyel és vizsgál minket, hogy mik a gyenge pontjaink. Néha feljön, majd visszamegy az újabb információkkal. Jézus nevében fejeződjön be az ő és minden hozzá hasonló munkája.
Jézus mindannyiunk számára megszerezte a szabadságot! Nekünk kell megtanulnunk elvenni azt és járni benne!
