Egyik alkalommal, amikor úgy imádkoztam, hogy tényleg teljesen szeretném átadni az életemet, akkor a következő kép jelent meg előttem:

Egy embert láttam, amint egy fa mellett állt. Egy fehér madarat tartott a kezében. Valahogy tudtam, hogy a madár az énjét szimbolizálja. Feltartotta a kezét az ég felé. Ahogy így felemelte a kezeit, a madár felszállt a magasba, egyre magasabbra és magasabbra, a menny felé, Jézus felé. Ugyanígy kell nekünk is az énünket elengednünk. És nem kell utána nézegetnünk, hogy vajon most mi van vele, hiszen a legjobb helyen van Jézusnál. Nekünk az Úrra kell néznünk, Őrá kell összpontosítanunk. Azt gondolom, hogy kevesen vannak azok, akik ilyen szinten át tudják magukat adni az Úrnak, teljesen elszakítva magukat az önös érdekektől. Az pedig, hogy egy fa mellett állt látszólag egyedül, magányosan, azt jelenti, hogy ezt mindannyiunknak a belső szobánkban elrejtőzve kell megtennünk, ahol senki nem lát, csak az Úr és Ő majd megfizet nyíltan.

Egy másik látomás, ami szintén ehhez a témához kapcsolódik:

Egy vízesést láttam, de egy nagyon sötét, elrejtett helyen volt. Kétoldalt sötét sziklák álltak és a víz is sötét volt. Jézus invitált, hogy ússzak le vele a víz mélyére. Minden sötét volt, semmit nem lehetett látni, csak az Úr világított. Egyszer csak megláttam valami mást is világítani. Egy láda volt tele ragyogó kincsekkel. Jézus felé mutatott, hogy itt vannak a kincsek, amikért jöttem. Kicsit közelebb úsztam, de azt láttam, hogy Jézus tovább úszott. Ekkor felkiáltottam: "Nekem semmi földi kincs nem kell! Nekem csak Te kellesz! Nélküled semmilyen földi áldás sem kell!" Ekkor a kincsesláda teteje becsukódott és tovább úsztam Jézus után. Hiszen Ő azt mondta: "Kövess engem!" 

Ide kell eljussunk. Hogy már csak az legyen a fontos, hogy Jézus ott van az életünkben. És ha Ő ott van, akkor megvan mindennünk!