Nagy Ani blogja

Látomás Isten fiainak feladatáról

"... a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." (Róma 8:19)

Egy alacsony, de nagyon erős folyású vízesést láttam. Magam is a vízben álltam. Ott volt velem Jézus. Azt mondta, hogy menjünk és nézzük meg mi van lent a mélyben. Ez az ötlet nem igazán tetszett. Soha nem volt vonzó számomra a tengerfenék. Sötét és titokzatos. Ennek ellenére engedelmeskedtem. Egyrészt azért, mert kíváncsivá váltam, másrészt pedig, mert mindent akarok, amit az Úr kínál. Elindultunk lefelé. Egyre sötétebb és sötétebb lett, de megláttam valamit, ami ott lent a mélyben szikrázóan csillogott. Olyan volt, mintha ez a tárgy felfelé egy fénycsóvát bocsátott volna ki. Ahogy lejjebb úsztunk, hirtelen megláttam egy csontvázat. Azonnal a felszínre úsztam levegőért kapkodva. Nagyon nem tetszett, amit láttam. Jézus is feljött velem. Határozottan megkért, hogy menjek vissza. Szinte gondolkodni sem volt időm. Azonnal visszaúsztam. Újra megláttam a csontvázat, de mellette megláttam azt is, hogy mi csillog. Mi az, aminek a fénye már a vízfelszín közelében is látszik. Megláttam még egy csontvázat és még egy csillogó tárgyat. Tudtam, hogy mi a feladatom: a csontvázak közül össze kell gyűjtenem a kincseket. Amilyen gyorsan csak lehetett odaúsztam és összeszedtem a csillogó égköveket. Feljöttem a víz felszínére és odaadtam őket Jézusnak.

Azonnal megkaptam a jelenés értelmét is: A világ, amiben élünk tele van szellemileg halott emberekkel. Viszont még mindig vannak kincsek, akiket meg kell „szereznünk” az Úr számára. Szemeink előtt kell tartanunk a nagy küldetést: „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19-20)
Vannak evangelisták, akiknek ez a „főprofiljuk”, de ez a küldetés mindannyiunkra vonatkozik. Be kell menjünk az erős házába, hogy kiraboljuk a kincseket. A legnagyobb kincs, az emberi élet, amelyért Jézus oly nagy árat fizetett!

A vízesés a forrást jelképezi, Isten jelenlétét. A keresztény élet legfontosabb része az Úrral való személyes kapcsolat. El kell jussunk oda, ahova Mózes is, hogy "Uram, nélküled sehova sem megyek!" 

A tenger, aminek a méllyére úsztam, a földi életünket szimbolizálja. Itt, ahol nagyon sok ember még a szellemi halál állapotában van, kell végezzük ezt a feladatot. Sokak meg fogják még nyitni a szívüket és be fogják fogadni Jézust! Lássuk meg mi is ezeket a csillogó égköveket. Nincs drágább az embereknél, akik Isten képére és hasonlatosságára lettek teremtve és lehet, hogy még nem látjuk ezt a csillogást, lehet, hogy még csak a csontvázakat látjuk, de meg kell adjuk az esélyt minél több embernek, hogy felismerjék, többre hívattak el!

Egység

Miért is annyira fontos az egység Krisztus testében?
Jézus a János 17-ben azért imádkozott, hogy a tanítványok olyan egységben legyenek, mint amilyen egységben Ő van az Atyával. Ha ez megvalósul, akkor meglátja a világ, hogy Isten elküldte az Ő Fiát! Ez óriási dolog! Akkor látja meg a világ, hogy Ő elküldte a Fiát, Jézust, ha mi egységben vagyunk! Ha ez a cél lebeg a szemeink előtt, akkor még inkább meg tudjuk érteni, hogy miért olyan fontos a mi önös érdekeinket félretenni az egység érdekében.
Mikor tud létrejönni ez az egység? Az egyik legfontosabb dolog ehhez az alázat. Amíg az ember büszke, azt akarja, hogy az ő céljai, akarata, látása valósuljon meg. De amint levetkőzzük ezt a büszkeséget és egy magasabb cél érdekében – az egység létrejöttének és Isten Fia megmutatásának érdekében – hajlandóak vagyunk engedni és nem ragaszkodni a saját igazunkhoz, el tud kezdődni megvalósulni az egység testvérek között. Természetesen ez akkor tud működni, ha mindannyian ilyen mentalitással vagyunk. Nem tud működni, ha csak némelyek járnak így. (...mint megfertőztett ruha minden mi igazságaink...Ézs 64:5) Ha nézeteltérés van közöttünk, akkor is türelmesen, szeretettel meg kell hallgassuk a másikat és imádkozzunk, hogy Szent Szellem jelentse ki az abszolút igazságot. (Önmagában nem elég, ha egy Igére hivatkozunk, mert az Igét is sokféleképpen értelmezzük. Szent Szellemre van szükségünk, hogy Ő jelentse ki, mit is jelent az a Szó, mondat, vers pontosan. Ha mindannyian így értelmeznénk Isten beszédét, akkor nem lennének különböző felekezetek, hanem megvalósulna az egységes látás. Halleluja!)
Ennek a célnak az érdekében, minden nap meg kell halnunk Önmagunk számára: Vedd fel minden nap a te keresztedet! Láss magad előtt egy sokkal hatalmasabb célt: azt, hogy megismerje a világ, hogy Atya elküldte az Ő Fiát!

Bizalom

Egyik reggel, ahogy az Úrral voltam, a következő képsorozat jelent meg előttem: Egy sziklákkal teli pusztaságot láttam. Kicsit a Grand Canyon-hoz hasonlított, de itt nem volt víz és sötétebb volt. Egy kiálló szikla tetején álltam és velem volt még egy személy. Úgy tűnt, mintha kirándulnánk. Ahogy a szikla végéhez értünk, láttuk, hogy itt nincs tovább. Mély szakadék tátongott alattunk. Körbenéztünk, hogy merre lehetne menni, de csak visszafelé vezetett út. Ahogy hátrafordultunk, hogy visszainduljunk, megláttuk az ellenséget. Látszólag semmi menekülési lehetőség nem volt és gondolkozni sem maradt időnk. Megfordultam, mert az ellenség felé semmiképpen nem akartam menni. Ekkor egy hangot hallottam: „Ugorj!” Gondolkodás nélkül leugrottam és egy hatalmas kéz jelent meg alattam. (De amikor ugrottam, még nem láttam.) Az Ő tenyerébe érkeztem. Nemcsak hogy megtartott, de azonnal el is vitt erről a helyről. Ekkor megláttam egy kardot, ami a pusztában egy kőbe volt beleállítva. A markolatán egy fehér selyemsál volt. Már nem először mutatta meg az Úr, hogy a kard markolata pont úgy néz ki, mint egy kereszt. Amikor Szellem kardjával harcolunk, akkor tudnunk kell, hogy csakis azért lehetünk sikeresek, mert a kereszten már „Elvégeztetett!” Felmerült bennem a kérdés, hogy miért van rajta fehér sál. A sállal a derekamat kell felövezni és azért fehér, mert a szentek igazságos cselekedeteire utal. Láttam, amint felövezzük magunkat az Úrtól kapott ’övvel’ és győztes csatákat vívunk.
Ezután tovább vitt az Úr egy nagyon érdekes helyre. A földön zöldborsóhoz hasonló, de annál nagyobb gömbök voltak. Ez volt a padló. Nagyon szép zöld színe volt. Nagyon jó érzés volt járkálni rajtuk. Még rá is feküdtem, forogtam rajta. Nagyon jó volt és egy öröm szabadult fel bennem. Megkérdeztem Jézust, hogy mik ezek: „Ezek a megválaszolt imák.” Áh, most már értem, miért ilyen jó itt. Hiszen, amikor látjuk beteljesedni az imáinkat, bennünk is egy ilyen öröm fakad fel. Még egy kicsit tovább élveztem ennek a helynek az atmoszféráját, de közben egy másik kép jelent meg előttem: Egy széles vízesést láttam, de nem víz folyt benne, hanem világos, méz sűrűségű anyag. Ahogy folyt, egyre nagyobbra dagadt alatta a tó egészen akkorára, hogy már nem is lehetett látni magát a vízesést. Ahogy néztem, feljött bennem a kérdés, hogy mi lehet ez. „Ez az én jelenlétem, az én dicsőségem a te életedben.” Nagyon megörültem, hogy ilyen magas Isten jelenlétének a szintje az életemben. (Ahogy elkezdtem írni ezt a látást, azt a kijelentést kaptam, hogy sokszor mi magunk sem látjuk magát a ’vízesést’ vagyis a forrást, csak élvezzük a jelenlétet, a dicsőséget. De mindig tudatosítanunk kell magunkban, hogy honnan is ered ez az áldás.) Ahogy tovább néztem, megláttam egy embert, aki úszkál benne. Először kicsit felháborodtam, hogy az én tavamban úszkál és oda akartam neki kiabálni, hogy menjen ki belőle, de utána eszembe jutott a tíz szűz példázata. Egy ideig még úszkálhatunk más tavában, használhatjuk más olaját, de ez az időszak le fog zárulni és mindenki csak annyi olajat fog tudni használni, amennyit saját maga összegyűjtött.
Ekkor felfakadt bennem egy kérés: „Kérlek, foglalkozz a lelkemmel is!” Hirtelen átkerültem egy másik helyre. Egy kör alakú termet láttam, amiben oldalt kis mélyedések voltak, mint ahogyan egy barlang falában is előfordulnak ilyen mélyedések. Itt ezek szorosan egymás mellett sorakoztak körben az egész szobában. A bemélyedések előtt alacsony kerítés volt. Ez a kerítés feltartotta a mélyedésekből kigurulni kívánkozó kődarabokat. A kerítés ellenére is egyszer-egyszer kigurultak a kövek. Ahogy ezt megláttam, rögtön rohantam oda, és toltam vissza a köveket. Ekkor Jézus elkezdett tanítani. „Nem visszaszorítani kell a negatív érzelmeket, hanem azokkal teljesen le kell számolni. (Ezek a kis barnás, szürkés, feketés kövek mutatták be az ádámi természet érzelmeit.) Hajlandó vagy átadni Nekem ezeket?” Nagy örömmel igent mondtam. „És átadom neked a kerítést is! Arra se lesz már szükség!” Összeszedtem a köveket és Jézus hatalmas tenyerébe helyeztem. Majd összegöngyöltem a kerítést is és azt is odaadtam. Megértettem, hogy a negatív érzelmeket úgy próbáltuk kordában tartani, hogy mi magunk vontunk köré kerítést és mi magunk próbáltuk leszorítani, visszafogni azokat. De ezek mind csak emberi erőfeszítések. El kell jussunk oda, hogy teljesen, minden területet átadjunk Jézusnak. Ez nem mindig könnyű, mert úgy érzi az ember, hogy ő nem ura már annak a területnek. És ez így is van, mert nem mi magunk leszünk ott az urak, hanem Jézus. Ahogy eltűntek onnan a kövek, az egész szoba világosabb lett. Nagy öröm szabadult fel ismét bennem. Körbeforogtam és táncolni kezdtem, majd elkezdtem mondani: „Töltődjenek fel ezek az üresen maradt helyek szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, szívességgel, jósággal, hűséggel, szelídséggel, önuralommal. (Galata 5:22) Láttam, ahogy a sötét kövek helyére szép, világos kövek kerülnek, de már nem volt előttük kerítés, de már nem is volt rá szükség.
Ezután Jézus átvitt egy másik helyre, egy olyan szobába, ahol már jártam azelőtt. „Emlékszel, amikor itt ettél ezekből a süteményekből?” Persze, hogy emlékeztem. Arra is emlékeztem, hogy a pisztáciás nagyon ízlett. „Gyere, egyél belőlük!” Megfogtam egy pisztáciásat és elkezdtem enni. Nagyon jól esett. De ahogy ettem, ránéztem Jézusra és megkérdeztem: „De miért akarod, hogy egyek ezekből a süteményekből?” „Mert akarom, hogy élvezzétek mindazt az áldást, amit megszereztem számotokra! Tudom, a földi élet nem mindig élvezetes. Nekem sem volt könnyű a kertben, a kereszten, de rátok tekintettem és az Atya akaratára.” Ekkor közelebb léptem hozzá, végigsimítottam a kezemmel a szegek helyét és azonnal összerogytam a lábai előtt. Elkezdtem zokogni. „Jézus, nagyon köszönjük! Nagyon köszönjük! Nincsenek szavak, amelyek elmondhatnák, hogy mennyire hálásak vagyunk! Köszönjük mindazt, amit megszereztél a Getsemáné kertben, a kereszten, a feltámadásoddal, a mennybemeneteleddel, a véreddel, az engesztelő áldozatoddal!”
Nagyon sokrétű ez a látás, de a lényege a teljes bizalom és átadottság. „Atyánk, kérünk adj arra kegyelmet, hogy át tudjuk teljesen adni Neked az életünket, annak minden területét teljesen megbízva Benned, hogy ott, Nálad van a legjobb kezekben.”

Az Ige értelmezése

Ma, ahogy leültem Igét olvasni, az Úr megállt mellettem és azt kérte, hogy menjek oda Hozzá. (Mindezt szellemben láttam.) Letérdeltem elé és megkérdeztem, hogy mit szeretne mutatni. Egy ragyogó nyitott könyvet láttam valakinek a kezében, aki éppen azt olvasta. Majd megláttam egy furcsa gömböt, ami összevissza kacskaringózó vonalakból állt.
Valami ilyesmi, csak az nem világított.

Alatta két kéz volt, amelyen látszott, hogy nem Isten keze, mert gonoszság áradt ki belőle. Nem a kezében tartotta a gömböt, hanem a levegőben és így manipulálta. Ezzel együtt jött is a kijelentés, hogy mit jelent a két kép és mi az összefüggés közöttük: Amikor az Igét olvassuk, az ellenség elkezdi manipulálni az Igeértelmezésünket. Ekkor felfakadt bennem, hogy ez Jézus nevében szűnjön meg, ne tudja manipulálni az Igeértelmezésünket, hanem, amikor az Igét olvassuk, akkor csakis Szent Szellem által értelmezzük Azt.

(Ha belegondolunk, a különböző felekezetek közötti legfőbb különbség ez. Szívem vágya, hogy mindannyian olyan közegben legyünk (családban, gyülekezetben, hívek társaságában...), ahol csak és kizárólag Szent Szellem kap teret a Bibliaolvasásunkor és Ő általa értelmezzük az olvasottakat!)

Állj ellene

Vádlás és kárhoztatás

Szeretnék még pár dolgot hozzáfűzni a videóhoz:

Úgy gondolom mindannyian átmentünk már olyan helyzeteken, amikor erősen támadt az ellenség vádlás, kárhoztatás által. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen tudjuk ezt lereagálni. Van, aki könnyebben veszi, van, aki nem tudja olyan könnyen lerázni magáról és vannak olyanok, akik nagyon bele tudnak ebbe gabalyodni, főleg azok, akik nagyon jól akarják csinálni vagy mert erős a lelkiismeretük. Saját tapasztalatom az, hogy akkor rontjuk el, ha nem Rá figyelünk, hanem saját magunkra. Levesszük az Úrról a tekintetünket és azt gondoljuk, hogy mi hozzátehetünk valamit az Ő megváltásához. Azért áld meg, emel fel, szeret stb. Isten bennünket, mert nem hibázunk, keményen dolgozunk, szolgáljuk Őt és nem azért, mert az Övéi vagyunk, az Ő teremtményei, az Ő gyermekei, akiket a tenyerébe metszett. 

Ez nem azt jelenti, hogy ne igyekezzünk jól csinálni a dolgokat! A kérdés az, hogy miért akarjuk jól csinálni? Azért, hogy jobban szeressen, hogy jobban elfogadjon, hogy meggyógyítson, hogy megáldjon? Vagy pedig azért, mert a szívűnk annyira túlcsordul hálával Jézus szeretete miatt? Nekünk elég az Ő kegyelme, ehhez mi nem tudunk hozzátenni semmit. Jézus látja minden hibánkat, sokkal jobban, mint mi magunk. De Ő nem vádol minket ezek miatt, hanem kedvesen rájuk mutat, hogy tanuljunk belőle. De ilyenkor soha nem él át az ember olyan gyötrelmet, mint a vádlás és kárhoztatás idején. Egyszerűen csak szembesülünk azzal, hogy még van mit formálódjunk. De ennek a legjobb helyszíne a fazekas műhelye. Ha folyamatosan Rá figyelünk és arra, amit mond, akkor folyamatosan formálódunk is. Az ellenség az, aki mindig magunkra akarja irányítani a figyelmet, hogy elbátortalanítson vagy ezáltal megosztást tudjon létrehozni testvérek között.

De ne feledjük: A kereszt munkája tökéletes! Ehhez már nem lehet semmit hozzátenni!

2Kor 12:9 És ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzon én bennem.

 

Átadott élet

Egyik alkalommal, amikor úgy imádkoztam, hogy tényleg teljesen szeretném átadni az életemet, akkor a következő kép jelent meg előttem:

Egy embert láttam, amint egy fa mellett állt. Egy fehér madarat tartott a kezében. Valahogy tudtam, hogy a madár az énjét szimbolizálja. Feltartotta a kezét az ég felé. Ahogy így felemelte a kezeit, a madár felszállt a magasba, egyre magasabbra és magasabbra, a menny felé, Jézus felé. Ugyanígy kell nekünk is az énünket elengednünk. És nem kell utána nézegetnünk, hogy vajon most mi van vele, hiszen a legjobb helyen van Jézusnál. Nekünk az Úrra kell néznünk, Őrá kell összpontosítanunk. Azt gondolom, hogy kevesen vannak azok, akik ilyen szinten át tudják magukat adni az Úrnak, teljesen elszakítva magukat az önös érdekektől. Az pedig, hogy egy fa mellett állt látszólag egyedül, magányosan, azt jelenti, hogy ezt mindannyiunknak a belső szobánkban elrejtőzve kell megtennünk, ahol senki nem lát, csak az Úr és Ő majd megfizet nyíltan.

Egy másik látomás, ami szintén ehhez a témához kapcsolódik:

Egy vízesést láttam, de egy nagyon sötét, elrejtett helyen volt. Kétoldalt sötét sziklák álltak és a víz is sötét volt. Jézus invitált, hogy ússzak le vele a víz mélyére. Minden sötét volt, semmit nem lehetett látni, csak az Úr világított. Egyszer csak megláttam valami mást is világítani. Egy láda volt tele ragyogó kincsekkel. Jézus felé mutatott, hogy itt vannak a kincsek, amikért jöttem. Kicsit közelebb úsztam, de azt láttam, hogy Jézus tovább úszott. Ekkor felkiáltottam: "Nekem semmi földi kincs nem kell! Nekem csak Te kellesz! Nélküled semmilyen földi áldás sem kell!" Ekkor a kincsesláda teteje becsukódott és tovább úsztam Jézus után. Hiszen Ő azt mondta: "Kövess engem!" 

Ide kell eljussunk. Hogy már csak az legyen a fontos, hogy Jézus ott van az életünkben. És ha Ő ott van, akkor megvan mindennünk!

A kereszt szabadsága

Egy fekete ruhába öltözött férfit láttam meg, amint egy fekete színpad jobb oldaláról kukucskál ki. Az egész arca egy fekete anyaggal be volt fedve, hogy ne legyen látható. Majd lekerült róla ez az anyag és felfeddődött az arca. A mögötte lévő fal hirtelen koromfeketévé és csíkossá vált. Megfordult és sietve elindult. Belül egy késztetést éreztem, hogy menjek utána. Egy alagútba ment be, ahol egy sínpálya futott. Sejtettem, hogy hová is vezethet ez a sötét alagút. Úgy nézett ki, mintha egy torok lenne. A fekete alak eltűnt. Felkiáltottam: „Uram, most mit csináljak itt egyedül ebben az alagútban?” Az Úr azonnal megjelent – egyébként végig ott volt, csak nem láttam. Fehéren világított, úgyhogy már láttam is. Most már együtt haladtunk tovább az úton és amikor elérkeztünk a ’torokhoz’, beleugrottunk. Egy fekete tószerűbe érkeztünk, de nem süllyedtünk el benne, hanem a felszínén jártunk. Minden nagyon sötét és fekete volt. Elindultunk jobbra, ahol fénynek nem kifejezetten nevezhető ’világosság’ világított meg valamit. Olyan volt, mint valami páholy, ami egy jégkorcsolyapálya oldalán helyezkedett el. (Kicsit nehéz szavakkal leírni.) Ahogy odaértünk, egy alakot láttam meg. Közben magamban kérdeztem az Urat, hogy miért is vagyunk itt. „El kell vigyünk valamit.” De nem mondta meg, hogy mi az, még sejtésem sem volt. A sötét alak – aki maga a sátán volt - elkezdett velem kiabálni. (Ez nem ugyanaz az alak volt, mint, akit a színpad mellett láttam.) „Gyűlöllek és úgyis addig foglak gyötörni, amíg ki nem készülsz tőle.” Miközben beszélt, én csak kitartottam felé a tenyeremet, várva, hogy elhelyezze benne azt, amiért jöttünk. Szó nélkül belehelyezett egy kulcsot a tenyerembe. Tudtam, hogy ez a szabadságom kulcsa. Azt hittem, már indulhatunk is, de Jézus nem tágított. Azt mondta: „Add oda a férjéét is!” Lenyúlt a bal oldala mellé és elővett egy másik kulcsot. „Ez nem az! Add oda az igazit!” Majd odaadott egy másik kulcsot. Ekkor Jézus újra megszólalt: „Add oda az összeset!” Két kisebb kulcsot is odaadott, a gyerekeinkét, de először nem az igazi kulcsokat adta oda, hanem megpróbált rászedni, hogy azok a mi kulcsaink. De Jézust nem tudta rászedni és a belsőmben jelezte, hogy az nem az. Ekkor azt mondtam: „Add ide a kulcsokat, Jézus nevében!” Ennek a névnek a hallatán nagyon mérges lett. Odaadta a kulcsokat, majd torka szakadtából ordított, hogy takarodjunk onnan. Szinte az egész hely megremegett az ordítástól. Ekkor visszamentünk a tavon arra a részre, ahol beugrottunk. Ott egy létrán kellett felmásznunk. Az Úr mögöttem jött és segített, hogy gyorsabban tudjunk haladni és nehogy leessek. Visszaindultunk az alagútban, de nagyon gyorsan kiértünk belőle. Egy tóban találtam magam, ahol lemoshattam magamról és a kulcsokról a mocskot. De éreztem, hogy ez még nem elég. „Kérlek, tisztíts meg teljesen!” - kértem az Urat. Ekkor megláttam egy vízesést, beálltam alá, hogy megtisztuljak. A kulcsok a víz felszínén úszkáltak és áztak, hogy azok is megtisztuljanak. Majd, amikor már úgy éreztem, hogy aránylag tiszta vagyok, felkaptam a kulcsokat.
Hirtelen egész máshol találtam magam. Egy kör vagy inkább ovális alakú teremszerű helyen, ahol négy ajtó volt. Kettő az egyik oldalon, kettő a másikon. A helynek nagyon alacsony volt a belmagassága. A falak először kopárak voltak, majd aranyszínűvé váltak és valami különleges díszítés volt rajtuk, mint amilyen a régi kastélyokban vagy tróntermekben. Olyan volt, mintha folyamatosan változott volna a hely.
Az egyik kulccsal kinyitottam az első ajtót. 
Most kihagyok egy kis részt a látomásból, mert személyes dolgok is szerepelnek benne.
Ezután odamentem a második ajtóhoz. Ott is elkezdtem pakolni. Ahogy beljebb mentem, egy bemélyedést láttam, ahol egy fekete fej volt. Mindenféle negatív dolgokat mondott. Megfogtam és egy tálcán kivittem egy talicskába. Ahogy visszamentem, elkezdtem dicsérni az Urat, amiért megszerezte a szabadságot számunkra. Ekkor a szoba belmagassága elkezdett tágulni. Majd megláttam a keresztet, amint Jézus rajta függ és tele van a keresztfa kulcsokkal. Voltak helyek, ahonnan már leakasztották a kulcsokat.
Ahogy beljebb mentem, azt mondta az Úr, nézzem meg, hogy milyen ajándékok vannak a szobában. Nem olyan volt, mint egy átlagos szoba, hanem mintha a falak kacskaringósak lettek volna benne és nem lehetett belátni az egészet, csak fokozatosan, mintha folyosókból állt volna. Megnéztem néhány ajándékot, ahogy befelé haladtam a szoba legbelsejébe. Ott elkezdtem újra dicsérni az Urat.
Átmentem a következő szobába (Ezt a részt is kihagyom.), majd a negyedikbe is. ...
Végül beálltam a terem közepébe, ahonnan a négy ajtó nyílt és elkezdtem az Urat magasztalni. Ahogy ezt tettem, egy fénycsóva áradt ki belőlem, ami megemelte a plafont majd teljesen át is szakította. Így dicsértem és magasztaltam tovább Istent.

Kértem az Urat, hogy szóljon az Ő Igéjéből is. Ezt mutatta:
János 3:14
És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie,”
Minden a keresztről, a kereszt munkájáról szól!

Gondolkoztam azon, hogy ki lehetett az a személy, akit az elején láttam. Az jött fel bennem, hogy egy kém volt, aki figyel és vizsgál minket, hogy mik a gyenge pontjaink. Néha feljön, majd visszamegy az újabb információkkal. Jézus nevében fejeződjön be az ő és minden hozzá hasonló munkája.

Jézus mindannyiunk számára megszerezte a szabadságot! Nekünk kell megtanulnunk elvenni azt és járni benne!

Bátorítás nehéz napokra

 

Városokat láttam felülnézetből. Mintha a felhőkkel együtt repültem volna és egyre több várost láttam meg. Majd valami feketeség kezdett szétterjedni egyre több város és település felett. Szörnyű volt látni, ahogy ettől minden sötétbe borul. (Szerintem mindenki érzi, hogy egyre nehezebb, sötétebb időket élünk.) De akkor megláttam az Urat. A Földhöz és a sötétséghez képest Ő óriási volt, gigantikus és csodálatosan tündökölt. Ő még a sötétség felett is Úr! A sötét felhőn keresztül is látta az Övéit és nem veszítette őket szem elől. Ezután vékony fénycsóvák áradtak ki belőle Krisztus testének tagjaira. A sötétség közepén is, mi továbbra is kapcsolatban tudunk maradni Vele. Ha úgy is tűnik, hogy bezárult az égbolt felettünk és minden sötétbe borul, akkor is tudjuk, lássuk, hogy Ő ott van, Ő figyel minket, segít minket, velünk van és bármi nehézség is jöjjön az életünkben, Ő megsegít minket, ha tekintetünket Rá szegezzük és az Ő nevét hívjuk segítségül! Legyen ez bátorítás mindannyiunk számára! Ha felnézel az égre, jusson eszedbe, hogy Jézus sötét felhőkön keresztül is lát téged és lenyúl szerető, segítőkész karjaival!

Az utolsó idők serege

Troops Praising God | Out Troops should be always free to Praise our Loving  God! | By Jesus Comes | FacebookNem így láttam a katonákat, hanem csatarendben, de az összetartozást és az Úr imádatát ez a kép nagyon jól megmutatja.

 

 

 

Ma reggel, ahogy az Igén gondolkodtam, a következő képsorozatot láttam:

Egy nagy repülőgép ajtaját láttam lenyílni és egy hatalmas sereg menetelt ki belőle. Az elől lévők sófárt fújtak. Nagyon sokan voltak.
Ezután egy óriási kést láttam meg, amint a tengerből kiemelkedik. A képhez egyből társult a kijelentés is: egyre inkább lelepleződik az ellenség fegyvere és gonoszsága, az emberek egyre jobban felismerik.
Ezután egy hatalmas sereget láttam meg, akik egy csatatéren álltak. Rengetegen voltak, amerre csak a szem ellátott katonákat láttam. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez ugyanaz a sereg, akik kijöttek a repülőgépből? De nem. A sófárosok egy angyali sereg, a csatatéren állok viszont emberek voltak. Kezükben pajzsot tartottak. A magasból egy léghajószerű szerkezetből elkezdtek rájuk nyíllal lövöldözni, ezért a fejük felé emelték a pajzsukat, de így védtelenné váltak elölről és hátulról. Ekkor prófétikus szavak fakadtak fel belőlem: Isten most megerősíti az Ő seregét. Mindannyian bízzatok az Úrban. Elkezdtek az Úrra figyelni. Ekkor egy átlátszó pajzs vette őket körül, mint egy buborék. Erről a nyilak lepattogtak. Viszont sajnos volt ott néhány ember, akik pirossá váltak, meglankadtak, mert nem bíztak eléggé az Úrban. Ők összerogytak, de a mellettük állók azonnal lehajoltak értük, felemelték őket, megerősödtek és újra ugyanolyan színűekké váltak, mint a többi katona. Újra felállt az egész sereg.
Ezután egy nagyon magasból lezúduló vízesést láttam. A katonák iderohantak, hogy megmártózzanak a vízben. Egyrészt lemosták magukról a harc mocskát, másrészt pedig megerősítették a kapcsolatukat az Úrral, miközben ittak az élet vízéből. Felszabadult örömmel örvendeztek, de hamarosan vissza kellett menniük a csatába. Ekkor kicsit elkedvetlenedtek, de felelősségük teljes tudatában visszamentek. Mindenki visszaállt a helyére, összekulcsolták a karjaikat, becsukták a szemüket, felemelték a fejüket és elkezdték az Urat dicsőíteni. Ekkor hatalmas fény áradt ki rájuk a mennyből és Isten gyönyörködött bennük. Ez tartott egy darabig, majd hirtelen teljes sötétség lett. Szemeik továbbra is csukva voltak, de nem is láttak volna semmit a sötétben. Ekkor kicsi lények mentek be közéjük, amik a térdükig, maximum a derekukig értek. Mivel a kezeik foglaltak voltak, mert még mindig egymásba kapaszkodtak, a lábaikkal kezdtek harcolni és rugdosni őket. Ezzel kapcsolatban azt mutatta az Úr, hogy egyrészt nagyon fontosak a testvéri kapcsolatok, másrészt pedig, hogy új módokon kell majd harcolnunk, olyan módszerekkel, amikre nem is gondoltunk volna. Az Úr továbbra is buzdította népét, hogy Benne bízzunk, rá figyeljünk, de megláttam néhány embert – hála az Úrnak nem túl sokat – akik összeestek és azonnal eltűntek. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hová tűntek és válaszként az jött fel bennem, hogy az Úrhoz kerültek, de nem lesz akkora jutalmuk, mint azoknak, akik mindvégig kitartanak.)
Ekkor a sereg felett megjelent Júda oroszlánja, majd megláttam, hogy mindeközben az Úr a mennyből feszülten figyelte az eseményeket és folyamatosan azt nézte, hogy kinek hogyan tud segíteni. Atya a háta mögött teljes nyugalomban ült a trónján és a Fiát nézte. Majd egyszer csak megszólalt és azt mondta: Eljött az idő! Most már menj!
Jézus azonnal elindult és azonnal magához is emelte az övéit. Láttam, ahogy elkezdtek felemelkedni és az Úr karjaiban megpihentek.
süti beállítások módosítása