Egy fekete ruhába öltözött férfit láttam meg, amint egy fekete színpad jobb oldaláról kukucskál ki. Az egész arca egy fekete anyaggal be volt fedve, hogy ne legyen látható. Majd lekerült róla ez az anyag és felfeddődött az arca. A mögötte lévő fal hirtelen koromfeketévé és csíkossá vált. Megfordult és sietve elindult. Belül egy késztetést éreztem, hogy menjek utána. Egy alagútba ment be, ahol egy sínpálya futott. Sejtettem, hogy hová is vezethet ez a sötét alagút. Úgy nézett ki, mintha egy torok lenne. A fekete alak eltűnt. Felkiáltottam: „Uram, most mit csináljak itt egyedül ebben az alagútban?” Az Úr azonnal megjelent – egyébként végig ott volt, csak nem láttam. Fehéren világított, úgyhogy már láttam is. Most már együtt haladtunk tovább az úton és amikor elérkeztünk a ’torokhoz’, beleugrottunk. Egy fekete tószerűbe érkeztünk, de nem süllyedtünk el benne, hanem a felszínén jártunk. Minden nagyon sötét és fekete volt. Elindultunk jobbra, ahol fénynek nem kifejezetten nevezhető ’világosság’ világított meg valamit. Olyan volt, mint valami páholy, ami egy jégkorcsolyapálya oldalán helyezkedett el. (Kicsit nehéz szavakkal leírni.) Ahogy odaértünk, egy alakot láttam meg. Közben magamban kérdeztem az Urat, hogy miért is vagyunk itt. „El kell vigyünk valamit.” De nem mondta meg, hogy mi az, még sejtésem sem volt. A sötét alak – aki maga a sátán volt - elkezdett velem kiabálni. (Ez nem ugyanaz az alak volt, mint, akit a színpad mellett láttam.) „Gyűlöllek és úgyis addig foglak gyötörni, amíg ki nem készülsz tőle.” Miközben beszélt, én csak kitartottam felé a tenyeremet, várva, hogy elhelyezze benne azt, amiért jöttünk. Szó nélkül belehelyezett egy kulcsot a tenyerembe. Tudtam, hogy ez a szabadságom kulcsa. Azt hittem, már indulhatunk is, de Jézus nem tágított. Azt mondta: „Add oda a férjéét is!” Lenyúlt a bal oldala mellé és elővett egy másik kulcsot. „Ez nem az! Add oda az igazit!” Majd odaadott egy másik kulcsot. Ekkor Jézus újra megszólalt: „Add oda az összeset!” Két kisebb kulcsot is odaadott, a gyerekeinkét, de először nem az igazi kulcsokat adta oda, hanem megpróbált rászedni, hogy azok a mi kulcsaink. De Jézust nem tudta rászedni és a belsőmben jelezte, hogy az nem az. Ekkor azt mondtam: „Add ide a kulcsokat, Jézus nevében!” Ennek a névnek a hallatán nagyon mérges lett. Odaadta a kulcsokat, majd torka szakadtából ordított, hogy takarodjunk onnan. Szinte az egész hely megremegett az ordítástól. Ekkor visszamentünk a tavon arra a részre, ahol beugrottunk. Ott egy létrán kellett felmásznunk. Az Úr mögöttem jött és segített, hogy gyorsabban tudjunk haladni és nehogy leessek. Visszaindultunk az alagútban, de nagyon gyorsan kiértünk belőle. Egy tóban találtam magam, ahol lemoshattam magamról és a kulcsokról a mocskot. De éreztem, hogy ez még nem elég. „Kérlek, tisztíts meg teljesen!” - kértem az Urat. Ekkor megláttam egy vízesést, beálltam alá, hogy megtisztuljak. A kulcsok a víz felszínén úszkáltak és áztak, hogy azok is megtisztuljanak. Majd, amikor már úgy éreztem, hogy aránylag tiszta vagyok, felkaptam a kulcsokat.

Hirtelen egész máshol találtam magam. Egy kör vagy inkább ovális alakú teremszerű helyen, ahol négy ajtó volt. Kettő az egyik oldalon, kettő a másikon. A helynek nagyon alacsony volt a belmagassága. A falak először kopárak voltak, majd aranyszínűvé váltak és valami különleges díszítés volt rajtuk, mint amilyen a régi kastélyokban vagy tróntermekben. Olyan volt, mintha folyamatosan változott volna a hely.

Az egyik kulccsal kinyitottam az első ajtót. 

Most kihagyok egy kis részt a látomásból, mert személyes dolgok is szerepelnek benne.

Ezután odamentem a második ajtóhoz. Ott is elkezdtem pakolni. Ahogy beljebb mentem, egy bemélyedést láttam, ahol egy fekete fej volt. Mindenféle negatív dolgokat mondott. Megfogtam és egy tálcán kivittem egy talicskába. Ahogy visszamentem, elkezdtem dicsérni az Urat, amiért megszerezte a szabadságot számunkra. Ekkor a szoba belmagassága elkezdett tágulni. Majd megláttam a keresztet, amint Jézus rajta függ és tele van a keresztfa kulcsokkal. Voltak helyek, ahonnan már leakasztották a kulcsokat.

Ahogy beljebb mentem, azt mondta az Úr, nézzem meg, hogy milyen ajándékok vannak a szobában. Nem olyan volt, mint egy átlagos szoba, hanem mintha a falak kacskaringósak lettek volna benne és nem lehetett belátni az egészet, csak fokozatosan, mintha folyosókból állt volna. Megnéztem néhány ajándékot, ahogy befelé haladtam a szoba legbelsejébe. Ott elkezdtem újra dicsérni az Urat.

Átmentem a következő szobába (Ezt a részt is kihagyom.), majd a negyedikbe is. ...

Végül beálltam a terem közepébe, ahonnan a négy ajtó nyílt és elkezdtem az Urat magasztalni. Ahogy ezt tettem, egy fénycsóva áradt ki belőlem, ami megemelte a plafont majd teljesen át is szakította. Így dicsértem és magasztaltam tovább Istent.

Kértem az Urat, hogy szóljon az Ő Igéjéből is. Ezt mutatta:

János 3:14

„És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie,”

Minden a keresztről, a kereszt munkájáról szól!

Gondolkoztam azon, hogy ki lehetett az a személy, akit az elején láttam. Az jött fel bennem, hogy egy kém volt, aki figyel és vizsgál minket, hogy mik a gyenge pontjaink. Néha feljön, majd visszamegy az újabb információkkal. Jézus nevében fejeződjön be az ő és minden hozzá hasonló munkája.

Jézus mindannyiunk számára megszerezte a szabadságot! Nekünk kell megtanulnunk elvenni azt és járni benne!

Városokat láttam felülnézetből. Mintha a felhőkkel együtt repültem volna és egyre több várost láttam meg. Majd valami feketeség kezdett szétterjedni egyre több város és település felett. Szörnyű volt látni, ahogy ettől minden sötétbe borul. (Szerintem mindenki érzi, hogy egyre nehezebb, sötétebb időket élünk.) De akkor megláttam az Urat. A Földhöz és a sötétséghez képest Ő óriási volt, gigantikus és csodálatosan tündökölt. Ő még a sötétség felett is Úr! A sötét felhőn keresztül is látta az Övéit és nem veszítette őket szem elől. Ezután vékony fénycsóvák áradtak ki belőle Krisztus testének tagjaira. A sötétség közepén is, mi továbbra is kapcsolatban tudunk maradni Vele. Ha úgy is tűnik, hogy bezárult az égbolt felettünk és minden sötétbe borul, akkor is tudjuk, lássuk, hogy Ő ott van, Ő figyel minket, segít minket, velünk van és bármi nehézség is jöjjön az életünkben, Ő megsegít minket, ha tekintetünket Rá szegezzük és az Ő nevét hívjuk segítségül! Legyen ez bátorítás mindannyiunk számára! Ha felnézel az égre, jusson eszedbe, hogy Jézus sötét felhőkön keresztül is lát téged és lenyúl szerető, segítőkész karjaival!

Nem így láttam a katonákat, hanem csatarendben, de az összetartozást és az Úr imádatát ez a kép nagyon jól megmutatja.

Ma reggel, ahogy az Igén gondolkodtam, a következő képsorozatot láttam:

Egy nagy repülőgép ajtaját láttam lenyílni és egy hatalmas sereg menetelt ki belőle. Az elől lévők sófárt fújtak. Nagyon sokan voltak.

Ezután egy óriási kést láttam meg, amint a tengerből kiemelkedik. A képhez egyből társult a kijelentés is: egyre inkább lelepleződik az ellenség fegyvere és gonoszsága, az emberek egyre jobban felismerik.

Ezután egy hatalmas sereget láttam meg, akik egy csatatéren álltak. Rengetegen voltak, amerre csak a szem ellátott katonákat láttam. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez ugyanaz a sereg, akik kijöttek a repülőgépből? De nem. A sófárosok egy angyali sereg, a csatatéren állok viszont emberek voltak. Kezükben pajzsot tartottak. A magasból egy léghajószerű szerkezetből elkezdtek rájuk nyíllal lövöldözni, ezért a fejük felé emelték a pajzsukat, de így védtelenné váltak elölről és hátulról. Ekkor prófétikus szavak fakadtak fel belőlem: Isten most megerősíti az Ő seregét. Mindannyian bízzatok az Úrban. Elkezdtek az Úrra figyelni. Ekkor egy átlátszó pajzs vette őket körül, mint egy buborék. Erről a nyilak lepattogtak. Viszont sajnos volt ott néhány ember, akik pirossá váltak, meglankadtak, mert nem bíztak eléggé az Úrban. Ők összerogytak, de a mellettük állók azonnal lehajoltak értük, felemelték őket, megerősödtek és újra ugyanolyan színűekké váltak, mint a többi katona. Újra felállt az egész sereg.

Ezután egy nagyon magasból lezúduló vízesést láttam. A katonák iderohantak, hogy megmártózzanak a vízben. Egyrészt lemosták magukról a harc mocskát, másrészt pedig megerősítették a kapcsolatukat az Úrral, miközben ittak az élet vízéből. Felszabadult örömmel örvendeztek, de hamarosan vissza kellett menniük a csatába. Ekkor kicsit elkedvetlenedtek, de felelősségük teljes tudatában visszamentek. Mindenki visszaállt a helyére, összekulcsolták a karjaikat, becsukták a szemüket, felemelték a fejüket és elkezdték az Urat dicsőíteni. Ekkor hatalmas fény áradt ki rájuk a mennyből és Isten gyönyörködött bennük. Ez tartott egy darabig, majd hirtelen teljes sötétség lett. Szemeik továbbra is csukva voltak, de nem is láttak volna semmit a sötétben. Ekkor kicsi lények mentek be közéjük, amik a térdükig, maximum a derekukig értek. Mivel a kezeik foglaltak voltak, mert még mindig egymásba kapaszkodtak, a lábaikkal kezdtek harcolni és rugdosni őket. Ezzel kapcsolatban azt mutatta az Úr, hogy egyrészt nagyon fontosak a testvéri kapcsolatok, másrészt pedig, hogy új módokon kell majd harcolnunk, olyan módszerekkel, amikre nem is gondoltunk volna. Az Úr továbbra is buzdította népét, hogy Benne bízzunk, rá figyeljünk, de megláttam néhány embert – hála az Úrnak nem túl sokat – akik összeestek és azonnal eltűntek. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hová tűntek és válaszként az jött fel bennem, hogy az Úrhoz kerültek, de nem lesz akkora jutalmuk, mint azoknak, akik mindvégig kitartanak.)

Ekkor a sereg felett megjelent Júda oroszlánja, majd megláttam, hogy mindeközben az Úr a mennyből feszülten figyelte az eseményeket és folyamatosan azt nézte, hogy kinek hogyan tud segíteni. Atya a háta mögött teljes nyugalomban ült a trónján és a Fiát nézte. Majd egyszer csak megszólalt és azt mondta: Eljött az idő! Most már menj!

Jézus azonnal elindult és azonnal magához is emelte az övéit. Láttam, ahogy elkezdtek felemelkedni és az Úr karjaiban megpihentek.

Elég megdöbbentő dolog történt velem. Gondolkodtam, hogy csak egy részét írom le, de inkább úgy írom le, ahogyan ténylegesen történt.

Azt kértem az Úrtól, hogy segítsen, hogy amit rám bízott, azt be tudjam végezni. Amint megláttam magam Őelőtte állni, azt kérdezte: „Tényleg? Akkor gyere!” Felemelt és összegöngyölt, mint egy labdát, majd eldobott. Egy csatatérre érkeztem meg és mint egy transzformersz kibomlottam, de egy fekete démoni lényként. Ekkor az volt bennem, hogy ez nem lehet az Úrtól, ezt biztos én találtam ki, vagy az ellenség játszik velem, de aztán rájöttem, hogy én ilyet nem tudok kitalálni és ami utána következett, az pedig nem jöhetett az ellenségtől. „Te most egy kém vagy.” - mondta az Úr. Ott álltam az ellenség térfelén, de mivel ilyen szörnyű ’páncél’ vett körül, nem igazán féltem közöttük. Nem csak a páncél miatt, hanem azért is, mert ha egyszer az Úr helyezett oda, akkor Ő vigyáz is rám.

Ekkor egy pillanatra egy másik helyet láttam meg: Egy nagy fekete tavat és fekete sziklákat, majd megnyílt a menny és egy óriási fénycsóva világította meg a tavat és kiépült belőle egy világító korong a fekete tavon, hogy azon meg lehessen állni. Egyből meg is kaptam az értelmezését is: Felfelé kell folyamatosan figyelnünk, az Úrra és az Ő Igéjére, az válik szilárd talajjá, kősziklává alattunk, annyira, hogy még az ellenség térfelén is bátran meg tudunk állni.

Ekkor visszakerültem a csatatérre és elkezdett kibontakozni előttem az ellenség terve: meg kell gyengíteni az ellenséget (vagyis a keresztényeket). Hogyan? Betegség által, leterhelés által, figyelemelterelés által, hogy ne az Úrra figyeljenek. És vádlás, ítélkezés által egymás ellen fordítani őket. Ha nem is ugranak egymásnak, de nem segítik egymást. Meglátják egymás hibáit és leírják egymást. Utána jön az öngyötrés, az alkalmatlanság érzés és máris nem tud imádkozni az illető, nem tudja a feladatát elvégezni, ezért még nagyobb vádlás jön és így tovább. (Konkrétan láttam szellemben, amint egy keresztény meglátta a testvére még fennálló hibáit és csak legyintett, hogy ő még ilyen. Hátat fordított neki és elment. Érezhető volt a legkicsinylés a részéről.)

Azután azt láttam meg, hogy az ellenséges oldal árasztja ki magából a negatív gondolatokat és ez az atmoszféra veszi körül a keresztényeket. Ebben mozgunk és ha nem figyelünk oda, akkor ezek határozzák meg a mi gondolkodásmódunkat is.

Nekünk az Úrtól jövő adást kell vennünk! Csak, amik igazak, tisztességesek stb. („… azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes.” Filippi 4:8) Az Úr arra hívja fel a figyelmünket, hogy azokon a dolgokon gondolkozzunk, ami jót cselekszenek a testvéreink, amik elismerések, dicséretre méltó dolgok, az érdemeik, kiválóságaik. Ne azt figyeljük, hogy még bizonyos dolgokban csetlenek-botlanak. Hiszen ezt mi is megtesszük bizonyos területeken. Ki kell szűrjük az ellenségtől jövő negatív gondolatokat, fröcsögéseket.

Az ember nagyon könnyen bele tud menni abba, hogy a másikat ítélgesse vagy netalán el is ítélje. De erre mi nem kaptunk felhatalmazást. Van igaz Bírónk, aki ítél! Nekünk az a feladatunk, hogy imádkozzunk egymásért, hogy amely munkát elkezdett bennünk az Úr, azt higgyük, hogy be is fogja fejezni Krisztus Jézus napjáig. (Filippi 1:6) De ezt csakis alázatban tudja megtenni az ember. Ha felfuvalkodunk és a másikat kevesebbnek látjuk, mint magunkat, akkor már a másik bírájává váltunk.

„semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál.” (Filippi 2:3)

Ezután még egy dolgot mutatott az Úr: Nem csak a gondolatainkra kell odafigyelnünk, hanem ugyanígy az érzelmeinkre. Sajnos sokszor előfordul, hogy azok az érzelmek, amelyek ránktörnek igazából nem is a mi érzelmeink, hanem azokat is az ellenség zúdítja ránk.

Mindezekből én azt a következtetést vontam le, hogy nagyon tudatos életet kell éljünk. Mind a gondolatainkra, mind az érzelmeinkre oda kell figyeljünk, mert csakis így tudjuk megőrizni a szívünket. Mert ha beengedjük a negatív gondolatokat és érzéseket, és azokat adoptáljuk, akkor lemennek a szívünkbe. De...

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld 4:23)

És hogyan tudjuk őrizni a szívünket? Pontosan úgy, hogy figyelünk arra, hogy negatív gondolatok ne mérgezzék meg!

„Miként őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által? (Zsoltár 119:9)

Ritkán szoktam álmodni, főleg úgy, hogy emlékezzek is rá, de most volt egy álmom az Úrtól vagy talán inkább egy éjszakai látás volt. Több prófétikus emberrel is megosztottam és ők is úgy vélik, hogy ezt az Úr mutatta.

Az álom:

Többen együtt voltunk kint a szabadban. Természetes szinten az elmémmel nem ismertem mindenkit, de az a benyomásom volt, hogy mindenki keresztény, de mindannyian más-más szinten vagyunk. Ahogy figyeltem őket, mindenki csinált ezt-azt. Nehéz szavakba önteni, de az az érzés jött fel bennem, hogy mindenki a saját ajándékával van elfoglalva. Olyan volt, mintha várnánk valamire vagy valakire. 

Valamilyen vízközeg közelében voltunk. Először nem tudtam, hogy tó, tenger vagy óceán. Sokan belementek a vízbe és ott játszottak, pedig tudtuk, hogy nem veszélytelen, mert földmozgások voltak a mélyben és olyankor az a víz felszínén is látszott. Én és egy másik testvér ezeket a vízmozgásokat figyeltük és próbáltuk figyelmeztetni a többieket, de ők biztonságban érezték magukat. Az egész víztömeg alja tiszta homok volt. Egyszercsak egy nagyobb vízmozgásra lettünk figyelmesek és egy nagyobb homokbucka kezdett kiemelkedni a vízből. Ahogy észrevettem, tudtam, hogy erre nagyon oda kell figyelni és a velem lévőt figyelmeztettem, hogy vigyázzon. Kissé hátrébb is mentem. Ahogy figyeltük, egyre inkább egy emberalak kezdett kiformálódni, végül felállt egy óriási férfialak, aki éppen az egyik szemét törölgette. Mosolyogni kezdett, de tudtam, hogy nem pozitív ez a homokóriás. Kiabáltam a többieknek, hogy forduljanak meg és nézzék meg, de nem mindenki vette komolyan. Ekkor felébredtem és az Urat kerestem ezzel kapcsolatban. A tengerből feljövő fenevadra gondoltam, ami a Jelenések 13. fejezetében szerepel.

„És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek tíz szarva és hét feje volt, és a szarvain tíz korona, és a fejein a káromlásnak neve.” (Jel 13:1)

Mondtam az Úrnak, hogy „De én nem ezt láttam, hogy hét feje van és tíz szarva!” Az jött fel bennem, hogy azért, mert az Ige a szellemi igazságot mutatja meg a fenevadról, én viszont azt láttam meg, hogy egy tényleges emberi alakban jelenik meg. És most jelent meg. Eljött a fenevad ideje.

Fel kell ébredjünk! Nem játszadozhatunk! Az Urat kell keresnünk! És nem azért, hogy ajándékokat kérjünk Tőle, vagy azt kérjük, hogy az ajéndékainkat tudjuk használni, hanem Őt keressük, az Ő tervét, céljait! Az Ő személyét ismerjük meg még jobban!

A Jelenések könyve bemutatja, hogy milyen ez a fenevad és mit csinál. A világon zajló történésekből egyre könnyebb lesz felismerjük.

„És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek tíz szarva és hét feje volt, és a szarvain tíz korona, és a fejein a káromlásnak neve. A fenevad, amelyet láttam, hasonló volt a párduchoz, lába, mint a medvéé, és szája, mint az oroszláné; és a sárkány átadta neki az erejét, trónját és nagy hatalmát. Fejei közül az egyik szinte halálos sebet kapott, de a halálos seb meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat, és imádta a sárkányt, hogy átadta hatalmát a fenevadnak, és imádták a fenevadat, ezt mondva: Ki hasonló a fenevadhoz, ki tudna vele harcra kelni? És adatott neki nagyokat mondó és káromlásokat szóló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapig. Megnyitotta azért a száját Isten elleni káromlásra, hogy káromolja a nevét és a sátrát és azokat, akik a mennyben laknak. Az is megadatott neki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és legyőzze őket, és hatalom adatott neki minden törzs, nép, nyelv és nemzet felett. És imádta őt a föld minden lakosa, akiknek neve nincs beírva a világ kezdete óta az élet könyvébe, amely a megöletett Bárányé. Ha valakinek van füle, hallja meg! Ha valaki mást fogságba vet, azt fogságba viszik, ha valaki fegyverrel öl, fegyver által kell meghalnia. Itt van helye a szentek hosszútűrésének és hitének.” (Jelenések 13:1-10)

Ami még feljött bennem ezzel a homokóriással kapcsolatban az az, hogy az ember is a föld porából állt elő, de belé Isten lehelte az élet lehelletét. Dicsőség Neki ezért is! Itt viszont azt olvassuk, hogy a fenevadnak a sárkány adja oda az erejét, a trónját és a hatalmát. Azt gondolom, mindannyian egyet értünk abban, hogy abból mi nem kérünk!

További Igék tanulmányozásra:

Jelenések 11:7; 19:20; 16:10, 13; 17:3-4, 8-9, 12; Dániel 7 (különösen: 7, 19-27)

János, amikor Jézusról beszélt, azt mondta, hogy Ő majd megtisztítja szérűjét, a gabonát csűrbe gyűjti, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

„...Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, Aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, Ő majd Szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, hogy megtisztítsa szérűjét, és a gabonát csűrébe takarítsa, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Lukács 3: 16b-17)

A gabona mi vagyunk, mi, akik romolhatatlan mag által újjászülettünk, a polyva pedig, ami körülvesz bennünket, az ádámi természetünk, amit le kell vetkőzzünk, hogy az értékes gabonamag használható legyen. Hogyan? Jézus feldob minket a szórólapátjával és Szent Szellem ki- vagy inkább lefújja rólunk a polyvát, a romlott, bűnüs természetünket. Ez nem történik meg egy pillanat alatt. Többször, újra és újra fel kell dobjon minket, hogy „lerázódjon” rólunk. Jézus Szent Szellemmel tökéletes összhangban végzi ezt a munkát. Az Úr tudja, hogy pontosan mikor is kell minket feldobni, Szent Szellem pedig tudja, mikor kell fújni. A feldobás szerintem még jól is esik nekünk, de a leesés nem mindig. Így már könnyebb megértenünk, hogy Pál mit is értett az alatt, hogy vetkőzzük le az óembert és öltsük fel az újat:

„Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti ó embert, aki csalárd kívánságok által megromlott, újuljatok meg szellemben és gondolkozásotokban, (a ti szellemetek elméjében) és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Efézus 4:22-24)

És utána tanácsot is ad, hogy hogyan tegyük ezt meg:

„Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen haragotokkal, és az ördögnek se adjatok helyet. Aki idáig lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, hasznos munkát végezzen a kezével, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmiféle rothadt beszéd ne jöjjön ki a szátokból, csak ami jó, alkalomhoz illő és építő, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Isten Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára. Minden keserűséget, indulatot, haragot, lármát és káromkodást vessetek ki magatokból minden gonoszsággal együtt. Ellenkezőleg: legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Efézus 4:25-32)

Ma az Úr a kígyó természetébe adott egy kis betekintést: Megláttam a kígyót, amint (valószínűleg az Édenben) egy fára feltekeredett. Közben az Úr ezt mondta: „Látod? Tekergős az útja, soha nem egyenes.” Egy darabig csak figyelt. „Látod? Lesből támad, amikor az ember nem is számítana rá.” Majd megláttam magamat térden állva az Urat imádva. Körülöttem egy átlátszó burok volt. Egyszercsak közelebb kúszott hozzám a kígyó és hirtelen belém akart harapni. Óriási fogai voltak. Nemcsak épphogy meg akart harapni, hanem megsemmisíteni akart, de a burok miatt nem ért el. Legnagyobb meglepetésére a burokba harapott. Ő nem látta a burkot. (Amikor Vele vagyunk, el vagyunk rejtve Benne!)

Ezután hirtelen egy padon ülve láttam magam, amint az Atya és a Fiú között ülök. Mögöttem ott állt Szent Szellem. Nagyon próbáltam figyelni, de még egy kicsit az előző látás hatása alatt voltam. Úgy éreztem nem vagyok teljesen ott. Ekkor az Atya és Jézus ezt mondták: „Most figyelj!” és ahogy ezt kimondták, elkezdtem hátrafelé szaltózni. A padon ülésből hirtelen hátrafelé repülve a pad mögötti téren szaltózgattam. Nagyon meglepődtem. Egyrészt azért, mert olyan hirtelen történt, másrészt azért, mert én ilyen vagy akár ehhez hasonló dolgokra nem vagyok képes. De nem is én csináltam, hanem Szent Szellem kezdett el forgatni. „Látod? Szent Szellemmel MINDEN lehetséges! MINDEN lehetséges Vele!”

Azért kezdtem el imádkozni, hogy tudjak Szent Szellemmel jobban együttműködni, jobban oda tudjak Rá figyelni és megtanuljam azt, hogy Vele tényleg MINDEN lehetséges. Mert hiszünk Benne, mert odaszánjuk magunkat, mert számunkra nem elég az átlagos, hanem Szellemben akarunk járni. Ha a Teremtő Isten Szelleme lakozik bennünk, akkor vajon van olyan, amit ne tudnánk megtenni?

Egy körülbelül másfél évvel ezelőtti látásomat szeretném megosztani, mert nagyon fontos, hogy lássuk, milyen nagy a jelentősége annak, hogy mi Jézus Krisztus mellett tettük le a voksunkat. Neki hiszünk és nem az ellenség hazugságainak. A szellemvilágban ennek nagyon nagy ereje van!

Sokszor láttam, amint kisgyermekként futok az Atyához. Volt, hogy kapu és / vagy fegyveres őrök ’védték’ az Atyát. De ahogy látták, hogy én futok oda Hozzá, mindig megnyitották a Hozzá vezető utat. De ez alkalommal nem így történt. Egy kaput láttam, ami előtt őrök álltak, fegyvereik keresztezték egymást előttem, de most nem nyitották meg az utat. Szóltam, hogy Jézus nevében nyíljon meg az út. Megnyílt, de ezúttal, ahogy beléptem a kapun egy sötét útra érkeztem. Minden koromsötét volt. Az egyedüli fényforrás én voltam, vagyis a belőlem kiáradó Krisztus fénye. Minden sötét volt, csak körülöttem egy kis területen volt világosság. Ahogy haladtam tovább az úton, azt vettem észre, hogy igazából valami alagútszerűben vagyok és körülöttem sötét lények vannak. Egyre többen és többen lettek. Ahogyan elértem egy másik kapuhoz, ott már szinte semmit nem lehetett látni tőlük, csak a kaput. Főleg oldalt és felettem voltak. Ez a másik kapu vasból vagy valamilyen más fémből készült, sötét és rozsdás volt. Rátettem a kezem a kilincsre, hogy kinyissam. Nyikorogva kinyílt előttem, és ahogy a kapu mögé néztem, megláttam Jézust. Ott állt gyönyörű világosságban, de a helyen mégis sötét volt. Éppen az ördöggel harcolt. Amikor meglátott, a kezét felém nyújtotta jelezve ezzel, hogy menjek oda Hozzá. Ez a harc nem egy fizikai ’ökölvívás’ volt, hanem egy „szócsata”. A szájából egy kard jött ki. Ahogy az ellenség szinte remegett dühében és úgy szórta szidalmait, az Úr teljes nyugalommal válaszolt neki. Rámnézett, én pedig a kezét szorítva csak ott álltam. Majd egyszer csak elkezdtünk emelkedni. Egészen a Mennyig. Az Úr megköszönte, hogy ott voltam. Értetlenül néztem Rá. Azt kérdeztem: „Én ugyan mit tettem? Hiszen csak álltam ott.” Azt mondta, hogy csupán azzal, hogy Őmellette tettem le a voksomat, ebben a csatában az Ő oldalára billent a mérleg súlya. És akkor felvitt a Mennybe...

A következőt egy pár nappal ezelőtt láttam és ott volt bennem a sürgetés, hogy osszam meg másokkal is, de most, hogy Yom Kippur estéje közeleg és értesültem arról, hogy újabb három izraeli katona adta életét a hazájáért és így ezzel már 734-re emelkedett az IDF katonák halálának száma, méginkább megerősödött bennem az üzenet aktualitása. Járjunk közben értük!

Egy óriási kezet láttam, amely valamit vagy valakit felemel egy homokos sivatagos helyen. Egyszerre láttam a kézfejet és a tenyerét is. Egy gyűrű volt az egyik ujján. Ahogy próbáltam értelmezni a látást, egy hangot hallottam: „Melyik az a nép, amely sivatagos, homokos helyen él?” „Izrael.” -válaszoltam. Az Úr kezén azért volt gyűrű, mert szövetségben áll Izraellel. Igyekszik megvédeni őket. Ami Rajta múlik, Ő mindent megtesz!

Ezután egy város vagy ország makettjét láttam (legalábbis nekem makettnek tűnt a kézhez képest), amelyre – most már – két ugyanolyan hatalmas kéz homokot szór. Igyekezett elrejteni. Ekkor egy kerek emelvényszerűt láttam leereszkedni. Először azt gondoltam, hogy az Úr jött el az Övéiért, de nem, az emelvényen maga a gonosz állt. Ott állt büszkén, telve gonoszsággal. Így nézett szét. Volt egy hosszú vasrúd a kezében. Ledobta a városra, de mivel az valamennyire rejtve volt, nem ártott neki. És mivel nem is látta a várost, nem is foglalkozott tovább vele. Még egyszer körbenézett, majd ahogy jött, úgy el is ment.