Elég megdöbbentő dolog történt velem. Gondolkodtam, hogy csak egy részét írom le, de inkább úgy írom le, ahogyan ténylegesen történt.

Azt kértem az Úrtól, hogy segítsen, hogy amit rám bízott, azt be tudjam végezni. Amint megláttam magam Őelőtte állni, azt kérdezte: „Tényleg? Akkor gyere!” Felemelt és összegöngyölt, mint egy labdát, majd eldobott. Egy csatatérre érkeztem meg és mint egy transzformersz kibomlottam, de egy fekete démoni lényként. Ekkor az volt bennem, hogy ez nem lehet az Úrtól, ezt biztos én találtam ki, vagy az ellenség játszik velem, de aztán rájöttem, hogy én ilyet nem tudok kitalálni és ami utána következett, az pedig nem jöhetett az ellenségtől. „Te most egy kém vagy.” - mondta az Úr. Ott álltam az ellenség térfelén, de mivel ilyen szörnyű ’páncél’ vett körül, nem igazán féltem közöttük. Nem csak a páncél miatt, hanem azért is, mert ha egyszer az Úr helyezett oda, akkor Ő vigyáz is rám.

Ekkor egy pillanatra egy másik helyet láttam meg: Egy nagy fekete tavat és fekete sziklákat, majd megnyílt a menny és egy óriási fénycsóva világította meg a tavat és kiépült belőle egy világító korong a fekete tavon, hogy azon meg lehessen állni. Egyből meg is kaptam az értelmezését is: Felfelé kell folyamatosan figyelnünk, az Úrra és az Ő Igéjére, az válik szilárd talajjá, kősziklává alattunk, annyira, hogy még az ellenség térfelén is bátran meg tudunk állni.

Ekkor visszakerültem a csatatérre és elkezdett kibontakozni előttem az ellenség terve: meg kell gyengíteni az ellenséget (vagyis a keresztényeket). Hogyan? Betegség által, leterhelés által, figyelemelterelés által, hogy ne az Úrra figyeljenek. És vádlás, ítélkezés által egymás ellen fordítani őket. Ha nem is ugranak egymásnak, de nem segítik egymást. Meglátják egymás hibáit és leírják egymást. Utána jön az öngyötrés, az alkalmatlanság érzés és máris nem tud imádkozni az illető, nem tudja a feladatát elvégezni, ezért még nagyobb vádlás jön és így tovább. (Konkrétan láttam szellemben, amint egy keresztény meglátta a testvére még fennálló hibáit és csak legyintett, hogy ő még ilyen. Hátat fordított neki és elment. Érezhető volt a legkicsinylés a részéről.)

Azután azt láttam meg, hogy az ellenséges oldal árasztja ki magából a negatív gondolatokat és ez az atmoszféra veszi körül a keresztényeket. Ebben mozgunk és ha nem figyelünk oda, akkor ezek határozzák meg a mi gondolkodásmódunkat is.

Nekünk az Úrtól jövő adást kell vennünk! Csak, amik igazak, tisztességesek stb. („… azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes.” Filippi 4:8) Az Úr arra hívja fel a figyelmünket, hogy azokon a dolgokon gondolkozzunk, ami jót cselekszenek a testvéreink, amik elismerések, dicséretre méltó dolgok, az érdemeik, kiválóságaik. Ne azt figyeljük, hogy még bizonyos dolgokban csetlenek-botlanak. Hiszen ezt mi is megtesszük bizonyos területeken. Ki kell szűrjük az ellenségtől jövő negatív gondolatokat, fröcsögéseket.

Az ember nagyon könnyen bele tud menni abba, hogy a másikat ítélgesse vagy netalán el is ítélje. De erre mi nem kaptunk felhatalmazást. Van igaz Bírónk, aki ítél! Nekünk az a feladatunk, hogy imádkozzunk egymásért, hogy amely munkát elkezdett bennünk az Úr, azt higgyük, hogy be is fogja fejezni Krisztus Jézus napjáig. (Filippi 1:6) De ezt csakis alázatban tudja megtenni az ember. Ha felfuvalkodunk és a másikat kevesebbnek látjuk, mint magunkat, akkor már a másik bírájává váltunk.

„semmit sem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartva magatoknál.” (Filippi 2:3)

Ezután még egy dolgot mutatott az Úr: Nem csak a gondolatainkra kell odafigyelnünk, hanem ugyanígy az érzelmeinkre. Sajnos sokszor előfordul, hogy azok az érzelmek, amelyek ránktörnek igazából nem is a mi érzelmeink, hanem azokat is az ellenség zúdítja ránk.

Mindezekből én azt a következtetést vontam le, hogy nagyon tudatos életet kell éljünk. Mind a gondolatainkra, mind az érzelmeinkre oda kell figyeljünk, mert csakis így tudjuk megőrizni a szívünket. Mert ha beengedjük a negatív gondolatokat és érzéseket, és azokat adoptáljuk, akkor lemennek a szívünkbe. De...

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld 4:23)

És hogyan tudjuk őrizni a szívünket? Pontosan úgy, hogy figyelünk arra, hogy negatív gondolatok ne mérgezzék meg!

„Miként őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által? (Zsoltár 119:9)

Ritkán szoktam álmodni, főleg úgy, hogy emlékezzek is rá, de most volt egy álmom az Úrtól vagy talán inkább egy éjszakai látás volt. Több prófétikus emberrel is megosztottam és ők is úgy vélik, hogy ezt az Úr mutatta.

Az álom:

Többen együtt voltunk kint a szabadban. Természetes szinten az elmémmel nem ismertem mindenkit, de az a benyomásom volt, hogy mindenki keresztény, de mindannyian más-más szinten vagyunk. Ahogy figyeltem őket, mindenki csinált ezt-azt. Nehéz szavakba önteni, de az az érzés jött fel bennem, hogy mindenki a saját ajándékával van elfoglalva. Olyan volt, mintha várnánk valamire vagy valakire. 

Valamilyen vízközeg közelében voltunk. Először nem tudtam, hogy tó, tenger vagy óceán. Sokan belementek a vízbe és ott játszottak, pedig tudtuk, hogy nem veszélytelen, mert földmozgások voltak a mélyben és olyankor az a víz felszínén is látszott. Én és egy másik testvér ezeket a vízmozgásokat figyeltük és próbáltuk figyelmeztetni a többieket, de ők biztonságban érezték magukat. Az egész víztömeg alja tiszta homok volt. Egyszercsak egy nagyobb vízmozgásra lettünk figyelmesek és egy nagyobb homokbucka kezdett kiemelkedni a vízből. Ahogy észrevettem, tudtam, hogy erre nagyon oda kell figyelni és a velem lévőt figyelmeztettem, hogy vigyázzon. Kissé hátrébb is mentem. Ahogy figyeltük, egyre inkább egy emberalak kezdett kiformálódni, végül felállt egy óriási férfialak, aki éppen az egyik szemét törölgette. Mosolyogni kezdett, de tudtam, hogy nem pozitív ez a homokóriás. Kiabáltam a többieknek, hogy forduljanak meg és nézzék meg, de nem mindenki vette komolyan. Ekkor felébredtem és az Urat kerestem ezzel kapcsolatban. A tengerből feljövő fenevadra gondoltam, ami a Jelenések 13. fejezetében szerepel.

„És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek tíz szarva és hét feje volt, és a szarvain tíz korona, és a fejein a káromlásnak neve.” (Jel 13:1)

Mondtam az Úrnak, hogy „De én nem ezt láttam, hogy hét feje van és tíz szarva!” Az jött fel bennem, hogy azért, mert az Ige a szellemi igazságot mutatja meg a fenevadról, én viszont azt láttam meg, hogy egy tényleges emberi alakban jelenik meg. És most jelent meg. Eljött a fenevad ideje.

Fel kell ébredjünk! Nem játszadozhatunk! Az Urat kell keresnünk! És nem azért, hogy ajándékokat kérjünk Tőle, vagy azt kérjük, hogy az ajéndékainkat tudjuk használni, hanem Őt keressük, az Ő tervét, céljait! Az Ő személyét ismerjük meg még jobban!

A Jelenések könyve bemutatja, hogy milyen ez a fenevad és mit csinál. A világon zajló történésekből egyre könnyebb lesz felismerjük.

„És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek tíz szarva és hét feje volt, és a szarvain tíz korona, és a fejein a káromlásnak neve. A fenevad, amelyet láttam, hasonló volt a párduchoz, lába, mint a medvéé, és szája, mint az oroszláné; és a sárkány átadta neki az erejét, trónját és nagy hatalmát. Fejei közül az egyik szinte halálos sebet kapott, de a halálos seb meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat, és imádta a sárkányt, hogy átadta hatalmát a fenevadnak, és imádták a fenevadat, ezt mondva: Ki hasonló a fenevadhoz, ki tudna vele harcra kelni? És adatott neki nagyokat mondó és káromlásokat szóló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapig. Megnyitotta azért a száját Isten elleni káromlásra, hogy káromolja a nevét és a sátrát és azokat, akik a mennyben laknak. Az is megadatott neki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és legyőzze őket, és hatalom adatott neki minden törzs, nép, nyelv és nemzet felett. És imádta őt a föld minden lakosa, akiknek neve nincs beírva a világ kezdete óta az élet könyvébe, amely a megöletett Bárányé. Ha valakinek van füle, hallja meg! Ha valaki mást fogságba vet, azt fogságba viszik, ha valaki fegyverrel öl, fegyver által kell meghalnia. Itt van helye a szentek hosszútűrésének és hitének.” (Jelenések 13:1-10)

Ami még feljött bennem ezzel a homokóriással kapcsolatban az az, hogy az ember is a föld porából állt elő, de belé Isten lehelte az élet lehelletét. Dicsőség Neki ezért is! Itt viszont azt olvassuk, hogy a fenevadnak a sárkány adja oda az erejét, a trónját és a hatalmát. Azt gondolom, mindannyian egyet értünk abban, hogy abból mi nem kérünk!

További Igék tanulmányozásra:

Jelenések 11:7; 19:20; 16:10, 13; 17:3-4, 8-9, 12; Dániel 7 (különösen: 7, 19-27)

János, amikor Jézusról beszélt, azt mondta, hogy Ő majd megtisztítja szérűjét, a gabonát csűrbe gyűjti, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

„...Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, Aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, Ő majd Szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, hogy megtisztítsa szérűjét, és a gabonát csűrébe takarítsa, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Lukács 3: 16b-17)

A gabona mi vagyunk, mi, akik romolhatatlan mag által újjászülettünk, a polyva pedig, ami körülvesz bennünket, az ádámi természetünk, amit le kell vetkőzzünk, hogy az értékes gabonamag használható legyen. Hogyan? Jézus feldob minket a szórólapátjával és Szent Szellem ki- vagy inkább lefújja rólunk a polyvát, a romlott, bűnüs természetünket. Ez nem történik meg egy pillanat alatt. Többször, újra és újra fel kell dobjon minket, hogy „lerázódjon” rólunk. Jézus Szent Szellemmel tökéletes összhangban végzi ezt a munkát. Az Úr tudja, hogy pontosan mikor is kell minket feldobni, Szent Szellem pedig tudja, mikor kell fújni. A feldobás szerintem még jól is esik nekünk, de a leesés nem mindig. Így már könnyebb megértenünk, hogy Pál mit is értett az alatt, hogy vetkőzzük le az óembert és öltsük fel az újat:

„Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti ó embert, aki csalárd kívánságok által megromlott, újuljatok meg szellemben és gondolkozásotokban, (a ti szellemetek elméjében) és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Efézus 4:22-24)

És utána tanácsot is ad, hogy hogyan tegyük ezt meg:

„Azért vessétek el a hazugságot, mondjon mindenki igazat a felebarátjának, mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen haragotokkal, és az ördögnek se adjatok helyet. Aki idáig lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, hasznos munkát végezzen a kezével, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmiféle rothadt beszéd ne jöjjön ki a szátokból, csak ami jó, alkalomhoz illő és építő, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Isten Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a megváltás napjára. Minden keserűséget, indulatot, haragot, lármát és káromkodást vessetek ki magatokból minden gonoszsággal együtt. Ellenkezőleg: legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Efézus 4:25-32)

Ma az Úr a kígyó természetébe adott egy kis betekintést: Megláttam a kígyót, amint (valószínűleg az Édenben) egy fára feltekeredett. Közben az Úr ezt mondta: „Látod? Tekergős az útja, soha nem egyenes.” Egy darabig csak figyelt. „Látod? Lesből támad, amikor az ember nem is számítana rá.” Majd megláttam magamat térden állva az Urat imádva. Körülöttem egy átlátszó burok volt. Egyszercsak közelebb kúszott hozzám a kígyó és hirtelen belém akart harapni. Óriási fogai voltak. Nemcsak épphogy meg akart harapni, hanem megsemmisíteni akart, de a burok miatt nem ért el. Legnagyobb meglepetésére a burokba harapott. Ő nem látta a burkot. (Amikor Vele vagyunk, el vagyunk rejtve Benne!)

Ezután hirtelen egy padon ülve láttam magam, amint az Atya és a Fiú között ülök. Mögöttem ott állt Szent Szellem. Nagyon próbáltam figyelni, de még egy kicsit az előző látás hatása alatt voltam. Úgy éreztem nem vagyok teljesen ott. Ekkor az Atya és Jézus ezt mondták: „Most figyelj!” és ahogy ezt kimondták, elkezdtem hátrafelé szaltózni. A padon ülésből hirtelen hátrafelé repülve a pad mögötti téren szaltózgattam. Nagyon meglepődtem. Egyrészt azért, mert olyan hirtelen történt, másrészt azért, mert én ilyen vagy akár ehhez hasonló dolgokra nem vagyok képes. De nem is én csináltam, hanem Szent Szellem kezdett el forgatni. „Látod? Szent Szellemmel MINDEN lehetséges! MINDEN lehetséges Vele!”

Azért kezdtem el imádkozni, hogy tudjak Szent Szellemmel jobban együttműködni, jobban oda tudjak Rá figyelni és megtanuljam azt, hogy Vele tényleg MINDEN lehetséges. Mert hiszünk Benne, mert odaszánjuk magunkat, mert számunkra nem elég az átlagos, hanem Szellemben akarunk járni. Ha a Teremtő Isten Szelleme lakozik bennünk, akkor vajon van olyan, amit ne tudnánk megtenni?

Egy körülbelül másfél évvel ezelőtti látásomat szeretném megosztani, mert nagyon fontos, hogy lássuk, milyen nagy a jelentősége annak, hogy mi Jézus Krisztus mellett tettük le a voksunkat. Neki hiszünk és nem az ellenség hazugságainak. A szellemvilágban ennek nagyon nagy ereje van!

Sokszor láttam, amint kisgyermekként futok az Atyához. Volt, hogy kapu és / vagy fegyveres őrök ’védték’ az Atyát. De ahogy látták, hogy én futok oda Hozzá, mindig megnyitották a Hozzá vezető utat. De ez alkalommal nem így történt. Egy kaput láttam, ami előtt őrök álltak, fegyvereik keresztezték egymást előttem, de most nem nyitották meg az utat. Szóltam, hogy Jézus nevében nyíljon meg az út. Megnyílt, de ezúttal, ahogy beléptem a kapun egy sötét útra érkeztem. Minden koromsötét volt. Az egyedüli fényforrás én voltam, vagyis a belőlem kiáradó Krisztus fénye. Minden sötét volt, csak körülöttem egy kis területen volt világosság. Ahogy haladtam tovább az úton, azt vettem észre, hogy igazából valami alagútszerűben vagyok és körülöttem sötét lények vannak. Egyre többen és többen lettek. Ahogyan elértem egy másik kapuhoz, ott már szinte semmit nem lehetett látni tőlük, csak a kaput. Főleg oldalt és felettem voltak. Ez a másik kapu vasból vagy valamilyen más fémből készült, sötét és rozsdás volt. Rátettem a kezem a kilincsre, hogy kinyissam. Nyikorogva kinyílt előttem, és ahogy a kapu mögé néztem, megláttam Jézust. Ott állt gyönyörű világosságban, de a helyen mégis sötét volt. Éppen az ördöggel harcolt. Amikor meglátott, a kezét felém nyújtotta jelezve ezzel, hogy menjek oda Hozzá. Ez a harc nem egy fizikai ’ökölvívás’ volt, hanem egy „szócsata”. A szájából egy kard jött ki. Ahogy az ellenség szinte remegett dühében és úgy szórta szidalmait, az Úr teljes nyugalommal válaszolt neki. Rámnézett, én pedig a kezét szorítva csak ott álltam. Majd egyszer csak elkezdtünk emelkedni. Egészen a Mennyig. Az Úr megköszönte, hogy ott voltam. Értetlenül néztem Rá. Azt kérdeztem: „Én ugyan mit tettem? Hiszen csak álltam ott.” Azt mondta, hogy csupán azzal, hogy Őmellette tettem le a voksomat, ebben a csatában az Ő oldalára billent a mérleg súlya. És akkor felvitt a Mennybe...

A következőt egy pár nappal ezelőtt láttam és ott volt bennem a sürgetés, hogy osszam meg másokkal is, de most, hogy Yom Kippur estéje közeleg és értesültem arról, hogy újabb három izraeli katona adta életét a hazájáért és így ezzel már 734-re emelkedett az IDF katonák halálának száma, méginkább megerősödött bennem az üzenet aktualitása. Járjunk közben értük!

Egy óriási kezet láttam, amely valamit vagy valakit felemel egy homokos sivatagos helyen. Egyszerre láttam a kézfejet és a tenyerét is. Egy gyűrű volt az egyik ujján. Ahogy próbáltam értelmezni a látást, egy hangot hallottam: „Melyik az a nép, amely sivatagos, homokos helyen él?” „Izrael.” -válaszoltam. Az Úr kezén azért volt gyűrű, mert szövetségben áll Izraellel. Igyekszik megvédeni őket. Ami Rajta múlik, Ő mindent megtesz!

Ezután egy város vagy ország makettjét láttam (legalábbis nekem makettnek tűnt a kézhez képest), amelyre – most már – két ugyanolyan hatalmas kéz homokot szór. Igyekezett elrejteni. Ekkor egy kerek emelvényszerűt láttam leereszkedni. Először azt gondoltam, hogy az Úr jött el az Övéiért, de nem, az emelvényen maga a gonosz állt. Ott állt büszkén, telve gonoszsággal. Így nézett szét. Volt egy hosszú vasrúd a kezében. Ledobta a városra, de mivel az valamennyire rejtve volt, nem ártott neki. És mivel nem is látta a várost, nem is foglalkozott tovább vele. Még egyszer körbenézett, majd ahogy jött, úgy el is ment.

Egy utat láttam. Nagyon keskeny és nagyon hosszú volt. Úgy nézett ki, mint egy függőhíd, amely keskeny lécekből van összerakva. Csak ez nem egy szedett-vedett út volt, hanem nagyon szépen ki volt munkálva és korlátja sem volt. Egyenesen előre vezetett, de nagyon különböző helyeken vitt át. Víz felett, hegyeken és hegyeket kettévágva. De ami a lényeg: a végén ott várt Jézus ujjongó örömmel. Még nem jártam végig ezt az utat, még kicsit messzinek tűnt a vége, de már nincs olyan nagyon messze. Ha Őrá nézünk végig az úton, akkor egyrészt sokkal könyebb lesz az utunk, mert folyamatosan látjuk Őt, amint bennünket bíztat, lelkesít, buzdít és örül nekünk, másrészt nem fogunk eltévedni az úton. Nem fogunk leesni, bele a vízbe vagy a szakadékba.

Ezután felhőket láttam meg és a felhőkből számok kezdtek kiformálódni: 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9… azt gondoltam, hogy a 10-nél megállnak, de tovább formálódtak a számok: 10, 11, 12, 13… Megkérdeztem, hogy még meddig fognak menni a számok. „20-ig.” És valóban, 20-nál megállt, de ekkor a felhőkben a messzi távolban megláttam az Urat csodálatosan ékes öltözetben. Nem is tudom leírni, mert annyira különleges volt. Egyrészt királyi díszben volt, másrészt pedig látszott, hogy harcra készül.

Felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon mit jelentenek ezek a számok, de konkrét választ nem kaptam, de a bensőmbe az jött fel, hogy 20 ’valami’ és visszatér az Úr. (20 év vagy 20 hónap vagy 20 hét vagy esetleg 20 nap) És miért nem visszafelé mentek a számok? Mert nem a visszaszámláláson van a hangsúly, hanem azon, hogy ahogy növekszenek a számok, úgy egyre inkább látjuk Isten munkáját kulminálódni.

Ekkor megláttam egy óriási kardot. Ahogy az Úr megfogta, lehajolt és a Földön egy személynek a ruháját átvágta a vállánál fogva. Ez nem is kifejezetten ruha volt, hanem valamiféle láncing. A következőt hallottam: „Lemeztelenítés!” Most minden ember magára öltött saját készítésű páncélja, maszkja le fog hullani és ilyen értelemben lemeztelenít minket az Úr. Most egyértelműen meg fog látszódni, hogy kinek milyen az igazi természete.

Azt ne feledjük, hogy Isten maga a Szeretet, ezért nem a megszégyenítés a cél, hanem az igazság felfedése.

Imádkozás közben megláttam egy nagyon sebesen zúgó vízesést, csak úgy habzott a víz, ahogy lezúdult. Ezután egy köves, fás, kissé sötétebb helyet láttam meg. Tudtam, hogy ez az út a gonosz birodalmába vezet. Jézus megjelent mellettem és azt mondtam Neki, bárhova is akar vinni, megyek, mert az Övé vagyok. Rámadott egy aranyból készült nagyon apró szemekből álló láncinget, ami leért a bokámig. Egy másik cipőt is adott rám. Megfogta a kezem és elindultunk, de egy idő után olyan helyre értünk, ahol csak egyesével tudtunk haladni. Azt mondta, menjek előre, ne aggódjak, Ő jön mögöttem. Gonoszságot érzékeltem mindenhol és éreztem, hogy azon igyekeznek, hogy ne menjek tovább és forduljak vissza. Meg akartak félemlíteni, de én csak haladtam tovább. Ezután vízzel akartak elárasztani. Egyre inkább elborított a víz, a végén már a fejem is víz alatt volt. Ekkor Jézus megszólalt: „Tudsz a vízen járni.” Felúsztam a vízfelszínre és elkezdtem a vízen járni. Annyira megtetszett, hogy elkezdtem körbe-körbe sétálni. Ekkor Jézus azt mondta: „Most nem ezért vagyunk itt, menjünk tovább!” Engedelmeskedtem és tovább haladtam az úton. Az út mentén megláttam egy kardot, ami bele volt szúrva a földbe. Az jutott eszembe, hogy az ellenség is idézi az Igét. Ezért nagyon fontos, hogy a Szent Szellem által megelevenített Igét fogadjuk el! Egy fekete sziklafalhoz értem, de azt vettem észre, hogy Jézus lemaradt. Hátrafordultam és azt láttam, hogy picike fekete gömbszerű lények akaszkodtak a ruhájába és ők hátráltatják. Ezt először nem értettem, hogy hogy nem égnek szét dicsőségétől, de a látás végén rájöttem, hogy miért is történt ez így. Jézus buzdított, hogy másszak fel a sziklára. Felmásztam és a szikla tetején ott állt sátán. Azt mondta: „Már vártalak.” Ahogy ránéztem, ezt kérdeztem tőle: „Hogy válhattál ilyenné? Te, aki olyan csodálatos voltál. Isten olyan csodálatossá teremtett!” (tele bölcsességgel, tökéletes szépségben, arányosság pecsétgyűrűje, feddhetetlen voltál – Ezeket nem mondtam neki, de ezekre gondoltam, ahogy beszéltem vele és ezt ő is tudta (Ezékiel 28:12, 15)) Erre ezt válaszolta: „Ugyan, hiszen sokkal nagyobb hatalmam van most, enyém az egész Föld.” Ekkor rájöttem, hogy ő megveti azt, akivé Isten teremtette őt és nem is akar újra olyan lenni, mint amilyen volt. Ekkor éreztem, hogy rám akar támadni, és meg akar semmisíteni. Megkérdezte: „Hol van most a te Istened, aki megment téged, aki megőriz téged?” Valóban nem láttam Jézust sehol, de így válaszoltam: „Ő bennem él! Jézus bennem él!” „Valóban?” - kérdezte gunyorosan és már éreztem magamon a sötétség szorítását. Ekkor megszólaltam: „Ha elpusztítasz is, én akkor is Őt fogom dicsérni!” Ahogy ezt kimondtam felkiáltott, mint ahogyan a farkasok szoktak vonyítani, majd kiabálva azt kérdezte: „Hogy vagytok képesek még mindig Őt szeretni? Nem veszitek észre, hogy csak kihasznál titeket? Felhasznál titeket arra, hogy bebizonyítsa, én gonosz vagyok! Most takarodj innen!” Már indultam is volna, de akkor feljött bennem valami. „Először ezt add ide nekem!” és már el is vettem tőle egy követ. Amíg nála volt ez a kő, fekete volt, de ahogy hozzám került, egyre világosabb lett. Innentől már Jézus vitt a saját kezeiben, mert teljesen elgyengültem. (Azért maradt le Jézus, mert ez egy próba volt, hogy mennyire bízok meg Benne.) Elvitt az Úr a mennybe, hogy ott megtisztuljak és megerősödjek. Ahogy kezdtem újra magamhoz térni, elővettem a követ és megkérdeztem, hogy mi ez. Azt mondta Jézus, hogy ez az emberek bölcsessége, amit az ellenség ellopott tőlük. 

(A látás folytatódott, de ezután személyes dolgokra mutatott rá az Úr.)

Ma reggel, amikor imádkoztam, azt kértem az Atyától, hogy had ismerhessem meg Őt még jobban. Legnagyobb meglepetésemre, azt mondta: „Akkor gyere velem!” Felállt a trónjáról és elindult a trón mögé, attól kissé jobbra. Egy asztalszerűt mutatott nekem és azt mondta: „Nekem is van tervezőasztalom!” Először az asztalon az Édenkertet láttam. Megmutatta, hogy hogyan tervezte meg a kertet, az állatokat és magát az embert is. Majd az asztal átváltozott és már nem az Éden kertjét láttam rajta, hanem a Földön aktuálisan zajló eseményeket. Ahogy nézte az asztalt, közben utasításokat adott ki az angyaloknak. „Te menj oda!” és rámutatott az asztalon egy bizonyos helyre. „Te ezt oldd meg!” És az angyalok már indultak is. Hirtelen nagy lett a sürgés-forgás. Ahol probléma merült fel, Ő oda segítséget küldött. „Én így tervezek!” Annyira elámultam, hogy szóhoz sem jutottam, de tovább invitált.

Ekkor egy virágot mutatott. Egy egyszerű fehér virág volt a közepén sárga porzóval, de mégis olyan szép volt, olyan gondosan megtervezett. És milyen sokfajta virág létezik! Mindig elámulok Isten kreativitásán. Annyira sokféle és csodálatos dolgot teremtett. „Ez azért van, hogy mindenkinek tetszen valami.” Ekkor egy gyönyörű rózsát mutatott. Tudja, hogy én nagyon szeretem a rózsákat. A formájukat, az illatukat, a szinüket. Számára fontos, hogy mi jól érezzük magunkat a minket körülvevő dolgoktól, de persze nem szabad, hogy ez határozza meg az életérzésünket! És miért fontos ez Számára? Isten országa igazság, békesség és öröm Szent Szellem által. Ezek a dolgok is örömet okoznak nekünk és Ő ebben gyönyörködik!

Ez az üzenet igazából a kislányom születésnapjára érzkezett, de úgy vélem, sok értékes kincs van benne mindannyiunk számára.

Amikor megszülettél, én már tudtam rólad, sőt, már akkor, amikor megfogantál. Pontosan tudtam, hogy hogy fogsz kinézni, milyen tulajdonságaid lesznek, milyen viselkedésed, milyen döntéseket fogsz hozni. Tudod, hogy minden egyes percben döntesz? Vagy a jó mellett, az engedelmesség mellett, vagy a rossz mellett, az engedetlenség mellett. Akárhogyan is döntesz, én szeretlek téged, de nem akarom, hogy engedetlenségben maradj. És tudod miért? Mert az rossz neked! Sokszor ezt nem látod, nem tapasztalod, de minden egyes engedetlenséggel az ellenség számára adsz teret, hogy ő lophasson, ölhessen, pusztíthasson az életedben. Ne engedd! A szabadság, amit kaptál, amit kapsz a szüleidtől ne legyen ürügy a testnek. Vagyis ha például van egy kis szabad időd és eldöntheted, hogy akkor mit csinálj, válaszd a jót, ne a testi dolgokat! Én teljesen tiszteletben tartom a szabad akaratotokat, hiszen számomra nincs annál gyönyörűbb, amikor szabad akaratotokból, ebből a szabadságból időt áldoztok Rám. Amikor tudom és látom, hogy szívesen vagytok Velem, nem kényszerből. Amikor ezt látom, úgy érzem, minden szenvedés, fájdalom megérte. Hiszen én nagyon szeretek veletek lenni, de soha nem akarlak kényszeríteni titetket! A kényszer soha nem tőlem van. Mondhatsz nemet. Én sajnálni fogom és utólag lehet, hogy te is, de akkor sem fogok rád kényszeríteni semmit. Igen, van tervem és célom az életeddel és próbállak arra felé terelgetni és nem mindig könnyű meggyőzni, hogy ha például jobbra mész, az nem jó irány. Szellemem folyamatosan buzdít és súg, hogy merre menj, de te döntöd el, hogy figyelsz-e rá és ha már tudod is a helyes irányt, akkor is döntened kell, hogy elfogadod-e. Kérlek, válaszd a jót. Csak kérni tudlak. Megparancsolhatom, de én nem rabszolgákat akarok, hanem fiakat, leányokat nevelni!

Sajnos, ha nagy a világ zaja körülötted, akkor nehezebb meghallani és meghozni a jó döntést, ezért törekedj arra, hogy amikor csak teheted, zárd ki a világot és légy velem. Hogy jobban megismerhessük egymást. Vágyom arra, hogy együtt legyünk és az életed ki tudjon teljesedni bennem, mint egy csodaszép virág! Örülök, hogy vagy és gyönyörködöm benned!