Egy utat láttam. Nagyon keskeny és nagyon hosszú volt. Úgy nézett ki, mint egy függőhíd, amely keskeny lécekből van összerakva. Csak ez nem egy szedett-vedett út volt, hanem nagyon szépen ki volt munkálva és korlátja sem volt. Egyenesen előre vezetett, de nagyon különböző helyeken vitt át. Víz felett, hegyeken és hegyeket kettévágva. De ami a lényeg: a végén ott várt Jézus ujjongó örömmel. Még nem jártam végig ezt az utat, még kicsit messzinek tűnt a vége, de már nincs olyan nagyon messze. Ha Őrá nézünk végig az úton, akkor egyrészt sokkal könyebb lesz az utunk, mert folyamatosan látjuk Őt, amint bennünket bíztat, lelkesít, buzdít és örül nekünk, másrészt nem fogunk eltévedni az úton. Nem fogunk leesni, bele a vízbe vagy a szakadékba.

Ezután felhőket láttam meg és a felhőkből számok kezdtek kiformálódni: 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9… azt gondoltam, hogy a 10-nél megállnak, de tovább formálódtak a számok: 10, 11, 12, 13… Megkérdeztem, hogy még meddig fognak menni a számok. „20-ig.” És valóban, 20-nál megállt, de ekkor a felhőkben a messzi távolban megláttam az Urat csodálatosan ékes öltözetben. Nem is tudom leírni, mert annyira különleges volt. Egyrészt királyi díszben volt, másrészt pedig látszott, hogy harcra készül.

Felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon mit jelentenek ezek a számok, de konkrét választ nem kaptam, de a bensőmbe az jött fel, hogy 20 ’valami’ és visszatér az Úr. (20 év vagy 20 hónap vagy 20 hét vagy esetleg 20 nap) És miért nem visszafelé mentek a számok? Mert nem a visszaszámláláson van a hangsúly, hanem azon, hogy ahogy növekszenek a számok, úgy egyre inkább látjuk Isten munkáját kulminálódni.

Ekkor megláttam egy óriási kardot. Ahogy az Úr megfogta, lehajolt és a Földön egy személynek a ruháját átvágta a vállánál fogva. Ez nem is kifejezetten ruha volt, hanem valamiféle láncing. A következőt hallottam: „Lemeztelenítés!” Most minden ember magára öltött saját készítésű páncélja, maszkja le fog hullani és ilyen értelemben lemeztelenít minket az Úr. Most egyértelműen meg fog látszódni, hogy kinek milyen az igazi természete.

Azt ne feledjük, hogy Isten maga a Szeretet, ezért nem a megszégyenítés a cél, hanem az igazság felfedése.

Imádkozás közben megláttam egy nagyon sebesen zúgó vízesést, csak úgy habzott a víz, ahogy lezúdult. Ezután egy köves, fás, kissé sötétebb helyet láttam meg. Tudtam, hogy ez az út a gonosz birodalmába vezet. Jézus megjelent mellettem és azt mondtam Neki, bárhova is akar vinni, megyek, mert az Övé vagyok. Rámadott egy aranyból készült nagyon apró szemekből álló láncinget, ami leért a bokámig. Egy másik cipőt is adott rám. Megfogta a kezem és elindultunk, de egy idő után olyan helyre értünk, ahol csak egyesével tudtunk haladni. Azt mondta, menjek előre, ne aggódjak, Ő jön mögöttem. Gonoszságot érzékeltem mindenhol és éreztem, hogy azon igyekeznek, hogy ne menjek tovább és forduljak vissza. Meg akartak félemlíteni, de én csak haladtam tovább. Ezután vízzel akartak elárasztani. Egyre inkább elborított a víz, a végén már a fejem is víz alatt volt. Ekkor Jézus megszólalt: „Tudsz a vízen járni.” Felúsztam a vízfelszínre és elkezdtem a vízen járni. Annyira megtetszett, hogy elkezdtem körbe-körbe sétálni. Ekkor Jézus azt mondta: „Most nem ezért vagyunk itt, menjünk tovább!” Engedelmeskedtem és tovább haladtam az úton. Az út mentén megláttam egy kardot, ami bele volt szúrva a földbe. Az jutott eszembe, hogy az ellenség is idézi az Igét. Ezért nagyon fontos, hogy a Szent Szellem által megelevenített Igét fogadjuk el! Egy fekete sziklafalhoz értem, de azt vettem észre, hogy Jézus lemaradt. Hátrafordultam és azt láttam, hogy picike fekete gömbszerű lények akaszkodtak a ruhájába és ők hátráltatják. Ezt először nem értettem, hogy hogy nem égnek szét dicsőségétől, de a látás végén rájöttem, hogy miért is történt ez így. Jézus buzdított, hogy másszak fel a sziklára. Felmásztam és a szikla tetején ott állt sátán. Azt mondta: „Már vártalak.” Ahogy ránéztem, ezt kérdeztem tőle: „Hogy válhattál ilyenné? Te, aki olyan csodálatos voltál. Isten olyan csodálatossá teremtett!” (tele bölcsességgel, tökéletes szépségben, arányosság pecsétgyűrűje, feddhetetlen voltál – Ezeket nem mondtam neki, de ezekre gondoltam, ahogy beszéltem vele és ezt ő is tudta (Ezékiel 28:12, 15)) Erre ezt válaszolta: „Ugyan, hiszen sokkal nagyobb hatalmam van most, enyém az egész Föld.” Ekkor rájöttem, hogy ő megveti azt, akivé Isten teremtette őt és nem is akar újra olyan lenni, mint amilyen volt. Ekkor éreztem, hogy rám akar támadni, és meg akar semmisíteni. Megkérdezte: „Hol van most a te Istened, aki megment téged, aki megőriz téged?” Valóban nem láttam Jézust sehol, de így válaszoltam: „Ő bennem él! Jézus bennem él!” „Valóban?” - kérdezte gunyorosan és már éreztem magamon a sötétség szorítását. Ekkor megszólaltam: „Ha elpusztítasz is, én akkor is Őt fogom dicsérni!” Ahogy ezt kimondtam felkiáltott, mint ahogyan a farkasok szoktak vonyítani, majd kiabálva azt kérdezte: „Hogy vagytok képesek még mindig Őt szeretni? Nem veszitek észre, hogy csak kihasznál titeket? Felhasznál titeket arra, hogy bebizonyítsa, én gonosz vagyok! Most takarodj innen!” Már indultam is volna, de akkor feljött bennem valami. „Először ezt add ide nekem!” és már el is vettem tőle egy követ. Amíg nála volt ez a kő, fekete volt, de ahogy hozzám került, egyre világosabb lett. Innentől már Jézus vitt a saját kezeiben, mert teljesen elgyengültem. (Azért maradt le Jézus, mert ez egy próba volt, hogy mennyire bízok meg Benne.) Elvitt az Úr a mennybe, hogy ott megtisztuljak és megerősödjek. Ahogy kezdtem újra magamhoz térni, elővettem a követ és megkérdeztem, hogy mi ez. Azt mondta Jézus, hogy ez az emberek bölcsessége, amit az ellenség ellopott tőlük. 

(A látás folytatódott, de ezután személyes dolgokra mutatott rá az Úr.)

Ma reggel, amikor imádkoztam, azt kértem az Atyától, hogy had ismerhessem meg Őt még jobban. Legnagyobb meglepetésemre, azt mondta: „Akkor gyere velem!” Felállt a trónjáról és elindult a trón mögé, attól kissé jobbra. Egy asztalszerűt mutatott nekem és azt mondta: „Nekem is van tervezőasztalom!” Először az asztalon az Édenkertet láttam. Megmutatta, hogy hogyan tervezte meg a kertet, az állatokat és magát az embert is. Majd az asztal átváltozott és már nem az Éden kertjét láttam rajta, hanem a Földön aktuálisan zajló eseményeket. Ahogy nézte az asztalt, közben utasításokat adott ki az angyaloknak. „Te menj oda!” és rámutatott az asztalon egy bizonyos helyre. „Te ezt oldd meg!” És az angyalok már indultak is. Hirtelen nagy lett a sürgés-forgás. Ahol probléma merült fel, Ő oda segítséget küldött. „Én így tervezek!” Annyira elámultam, hogy szóhoz sem jutottam, de tovább invitált.

Ekkor egy virágot mutatott. Egy egyszerű fehér virág volt a közepén sárga porzóval, de mégis olyan szép volt, olyan gondosan megtervezett. És milyen sokfajta virág létezik! Mindig elámulok Isten kreativitásán. Annyira sokféle és csodálatos dolgot teremtett. „Ez azért van, hogy mindenkinek tetszen valami.” Ekkor egy gyönyörű rózsát mutatott. Tudja, hogy én nagyon szeretem a rózsákat. A formájukat, az illatukat, a szinüket. Számára fontos, hogy mi jól érezzük magunkat a minket körülvevő dolgoktól, de persze nem szabad, hogy ez határozza meg az életérzésünket! És miért fontos ez Számára? Isten országa igazság, békesség és öröm Szent Szellem által. Ezek a dolgok is örömet okoznak nekünk és Ő ebben gyönyörködik!

Ez az üzenet igazából a kislányom születésnapjára érzkezett, de úgy vélem, sok értékes kincs van benne mindannyiunk számára.

Amikor megszülettél, én már tudtam rólad, sőt, már akkor, amikor megfogantál. Pontosan tudtam, hogy hogy fogsz kinézni, milyen tulajdonságaid lesznek, milyen viselkedésed, milyen döntéseket fogsz hozni. Tudod, hogy minden egyes percben döntesz? Vagy a jó mellett, az engedelmesség mellett, vagy a rossz mellett, az engedetlenség mellett. Akárhogyan is döntesz, én szeretlek téged, de nem akarom, hogy engedetlenségben maradj. És tudod miért? Mert az rossz neked! Sokszor ezt nem látod, nem tapasztalod, de minden egyes engedetlenséggel az ellenség számára adsz teret, hogy ő lophasson, ölhessen, pusztíthasson az életedben. Ne engedd! A szabadság, amit kaptál, amit kapsz a szüleidtől ne legyen ürügy a testnek. Vagyis ha például van egy kis szabad időd és eldöntheted, hogy akkor mit csinálj, válaszd a jót, ne a testi dolgokat! Én teljesen tiszteletben tartom a szabad akaratotokat, hiszen számomra nincs annál gyönyörűbb, amikor szabad akaratotokból, ebből a szabadságból időt áldoztok Rám. Amikor tudom és látom, hogy szívesen vagytok Velem, nem kényszerből. Amikor ezt látom, úgy érzem, minden szenvedés, fájdalom megérte. Hiszen én nagyon szeretek veletek lenni, de soha nem akarlak kényszeríteni titetket! A kényszer soha nem tőlem van. Mondhatsz nemet. Én sajnálni fogom és utólag lehet, hogy te is, de akkor sem fogok rád kényszeríteni semmit. Igen, van tervem és célom az életeddel és próbállak arra felé terelgetni és nem mindig könnyű meggyőzni, hogy ha például jobbra mész, az nem jó irány. Szellemem folyamatosan buzdít és súg, hogy merre menj, de te döntöd el, hogy figyelsz-e rá és ha már tudod is a helyes irányt, akkor is döntened kell, hogy elfogadod-e. Kérlek, válaszd a jót. Csak kérni tudlak. Megparancsolhatom, de én nem rabszolgákat akarok, hanem fiakat, leányokat nevelni!

Sajnos, ha nagy a világ zaja körülötted, akkor nehezebb meghallani és meghozni a jó döntést, ezért törekedj arra, hogy amikor csak teheted, zárd ki a világot és légy velem. Hogy jobban megismerhessük egymást. Vágyom arra, hogy együtt legyünk és az életed ki tudjon teljesedni bennem, mint egy csodaszép virág! Örülök, hogy vagy és gyönyörködöm benned!

Magamat láttam, ahogyan egy sötét szobában térdelek. Felülről egy fény áradt be, csodálatos fény. Ebből a fényből kiábrázolódott egy hatalmas kéz, egy óriási nagy kéz, majd két kéz. Ezek az óriási kezek felemeltek és annyira óvatosan fogtak, mintha egy újszülött kis törékeny csecsemő lennék. Nagyon óvatosan felemelt. Nagyon picike voltam ebben az óriási kézben. Ezután megláttam az egész alakot, Őt, aki felemelt. Óriási volt. Ahogy egyre jobban láttam Őt, egyre hatalmasabb volt. Ekkor elkezdtem átérezni, hogy Ő tényleg minden a mindenekben, hogy Ő hatalmas, Ő óriási, csodálatos Isten. Mi hozzá képest olyan picikék vagyunk, de Ő mégis annyira óvatosan bánik velünk és annyira figyel ránk. Számára egyetlen lépés átlépni a Földről a Holdra vagy akárhova. Ő tényleg minden a mindenekben, egy hatalmas Isten, aki mindenható, mindentudó, mindenütt jelenlévő, Ő tud mindent. Ennek a kijelentése valahogy rámszakadt, hogy Ő tényleg minden a mindenben és Ő tényleg mindent meg tud tenni. Ő képes minden betegséget meggyógyítani. De ekkor feljött egy kérdés az Úrban: „De ti mégis azt gondoljátok, hogy Én nem akarlak Benneteket meggyógyítani?” Ekkor egy fájdalmat éreztem, átéreztem a fájdalmát, hogy ez Neki fáj, hogy mi azt gondoljuk, hogy Ő nem akarja megtenni. Aki maga a szeretet, aki annyira jó! Fáj Neki, hogy még mindig nem bízunk meg Benne eléggé, hogy még mindig azt gondoljuk, hogy mögöttes gondolatai vannak, hogy nem akarja, hogy az egész emberiség meggyógyuljon. De igenis akarja!

Kérlek, Uram, bocsáss meg, hogy rosszul gondolkodtunk Rólad és hogy ezzel fájdalmat okoztunk Neked!

Ezután megláttam Jézus lábait, amint egy régi csónakban áll. Ott volt a Galileai tengeren. Az Ő szemén keresztül láttam a tengert és a csónakot és akkor azt mondta: „Már akkor, amikor itt jártam a földön, már akkor a szívemben voltál! Már akkor, miattad is cselekedtem mindazokat a dolgokat, amiket megcselekedtem. Ott voltál már akkor a szívemben! Ott voltatok már akkor mindannyian a szívemben és Titeket nézve haltam meg a Golgotai kereszten!”

Istenem, te sokkal csodálatosabb vagy, mint azt egy emberi elme, egy emberi szív fel tudna fogni, be tudna fogadni! Csak Téged dicsőítünk és magasztalunk ezért!

Egy pár napra rá, megint megláttam ezeket a hatalmas kezeket, amint magához emel és csak ölel, magához ölel, szorítana, de mégis nagyon óvatosan tart. Percek teltek el így, hogy ez a hatalmas Isten így ölelt és szeretett. És ekkor egy kijelentés robbant bennem: Isten szeretete nem olyan, mint azt mi a földi életünkben tapasztaljuk. Itt a földön, ha valaki szeret minket, mondja, hogy szeret, de mégis kapunk tőle hideget, meleget. De Isten nem ilyen. Ő maga a szeretet. És hogy milyen is az Ő szeretete, ha nem olyan, mint a földi?

„A szeretet hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha nem fogy el.” (1Korintus 13:4-8a)

Ezek a sorok az Isteni szeretetet mutatják be és igen, mi is ilyenek akarunk lenni, de elsősorban az lebegjen a szemeink előtt, hogy ISTEN ilyen és Ő így viszonyul hozzánk.

Ekkor szó szerint megláttam, hogy egy toronyszerű magaslat elkezd lassan összedőlni, majd porba hull és semmivé lesz. Ez a gondolkodás is egy magaslat volt, ami Isten megismerése ellen emeltetett, hogy ne úgy lássuk Őt, amilyen Ő valójában. Ne úgy lássuk Őt, hogy Ő tényleg szeretettel viszonyul hozzánk mindenkor.

Dőljön le mindenkiben ez a magaslat!!

Egyik reggel valami ilyesmit láttam: egy Bibliát, oldalt felhők voltak és a nap mögüle éppen akkor kelt fel. Ekkor hirtelen lovak jelentek meg, a Biblia bal oldalából (vagy mögüle) kezdtek el kijönni. Először fehér azután egyre sötétebbek. Egy hangot hallottam: „Szólj a lovakhoz.” Azt mondtam: Ti lovak, mind engedelmeskedjetek a királyok Királyának, Jézusnak, engedelmeskedjetek az urak Urának! Majd megláttam Jézust, mint Vőlegényt, aki várja a menyasszonyát. Újra egy buzdítást éreztem, hogy szóljak: "Menyasszony, állj elő, készítsd el magad, hogy Vőlegényed elé tudj állni." Előállt a menyasszony, de csúnya volt. Fel volt ékesítve, de a díszek rajta nem voltak szépek. Szóltam hozzá: "Menyasszony! Rázd ki magad a porból, tisztítsd meg magad, ékesítsd fel magad Vőlegényed előtt." A menyasszony megrázta magát, próbálta rendbeszedni magát, de továbbra is csúnya maradt. Ekkor a Vőlegény szájából tűz jött ki és megégette a menyasszonyt, csak az értékes dolgok maradtak meg, de nem volt túl sok érték benne. A hamis egyház semmivé lesz. Ekkor megjelent az igazi menyasszony. Nem volt annyira felékesítve, de gyönyörű volt, gyönyörűen csillogott az egyszerű menyasszonyi ruhája. A Vőlegény kézen fogta őt és felém fordult, mintegy bemutatva őt az egész világnak.

Istennek fiai, lássátok meg, hogy a föld sóvárogva vár Benneteket! Ti vagytok Krisztus teljessége, az egyház teljessége Neki, rajtatok keresztül mutatja be az Ő igaz valóját, azt, hogy Ő tényleg szeretet. Hatalmas csodák és jelek fognak történni általad.

A Szellem és a menyasszony együtt kiált: Jövel, Úr Jézus!

De mi lesz a hamis egyházzal? – kérdeztem. A megégett „menyasszony” még mindig ott állt, mint amikor egy szalmabála megég. Ezt hallottam: "Porrá lesz." Ekkor egy szél jött és elfújta az egészet. Ekkor felkiáltottam: "Mind, akik még a vallásban, a hamis egyházban vagytok, gyertek ki! Ha tényleg az Úrral akartok járni, ha tényleg meg akarjátok Őt ismerni, akkor gyertek ki, ne elégedjetek meg a vallással! Elég volt a képmutatásból! Jöjjetek ki Babilonból! Most kettéválik az igazi a hamistól, most kiderül ki akarja igazán megismerni Őt! Ébredjetek! Szólok a ti lelketekhez, szívetekhez, adjátok át teljesen a ti szíveteket az Úrnak!"

Ekkor villámlást láttam. Ezt mondta: "Jöjjetek ki!" Majd megláttam, honnan jön a mennydörgés: az Atya trónjától.

„Atyám, Te vagy a Teremtő! Tiéd legyen minden dicsőség! Kérlek, tisztítsd meg teljesen a szívem az élet vizével, Jézus vérével, hogy teljesen át tudjam adni Neked!”

Ekkor az éterben félkör alakban egy széles fekete csíkot láttam meg. Ahogy közelebbről megnéztem egy hatalmas fekete sereg volt. Egy fénycsóva felé meneteltek, hogy azt megtámadják, de ahogy megtámadták, le is pattantak róla balkézről és jobbkézről. Az Úr nem engedi, hogy menyasszonyának bántódása essen.

Ma az Úr csodálatos dolgokat mutatott. Megint egy vízesést láttam. Olyan, mintha ez lenne a kiinduló pont. Ezután gyönyörű füves részt láttam, mindenfelé csak füvet, a messze távolban egyetlen fát. Elkezdtem szaladni a fa felé. Egyre inkább kiábrázolódott előttem, hogy milyen is ez a fa. Gyönyörű, egyenes törzse volt, szép kerekded lombkoronával. „Ez a te fád.” Ahogy odaértem, azt láttam, hogy a másik oldalon kilátszott a fa gyökere, mert egy meredek, homokos rész volt ott, úgy, ahogyan a folyóparton a víz lemossa a földet a gyökérekről, de itt nem volt folyó vagy tenger. Ahogy felnéztem a fára, azt láttam, hogy vannak ugyan rajta gyümölcsök, de nem túl sok. De mintha egy belső hang arra bíztatott volna, hogy ennél sokkal több lesz. A meredek részen a fa gyökerén lecsúsztam és tovább szaladtam. Találtam egy üvegtengert, inkább csak egy picike tó volt, amire ráfeküdtem és becsuktam a szemem. Hirtelen azt vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Kinyitottam a szemem és két gyermeket láttam. Azt hittem nem hiszek a szemeimnek. A meg nem született ikerpárunk volt, Ábel és Dóri. Egyből megismertem őket, pedig soha nem láttam még őket. Ábel annyira hasonlít Andorra, hogy le sem tagadhatja, hogy az öccse, csak neki egy kicsit sötétebb a haja. Egy sötétkék kantáros nadrágot viselt, amin két nagy gomb volt. Dóri is hasonlít Lénára, a húgára, de náluk nem ilyen nagy a hasonlóság. Főleg a szemük hasonlít és Dórinak rövidebb a haja, kb. a válláig ér. „Anya!” Nagy örömmel öleltük át egymást. „Gyere, elviszünk a kedvenc vízesésünkhöz!” Felsegítettek és rögtön szaladni kezdtek. Ahogy mentem utánuk, még mindig meghökkenve néztem, hogy ez tényleg igaz, tényleg ők azok és hogy milyen kegyelmes az Úr, hogy létrejöhetett ez a találkozás. Odaértünk a vízeséshez, ők már ugrottak is bele és önfeledten játszottak. A vízben volt egy óriási vízi malomkerékhez hasonló, erre felmásztak és ahogy forgott a kerék, visszaestek a vízbe. Látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik. Én kint ültem a vízparton, csak a lábam lógott bele a vízbe, de a nagy pancsolástól én is csupa víz lettem. Odajöttek hozzám, hogy beszélgessünk. „Milyen jó itt Nektek!” - mondtam. „Igen, nagyon jó, de miattatok olyan jó.” - mondták. Zavartan néztem, nem értettem a dolgot. „Azokért a jó dolgokért, amiket ott lent a földön tesztek, nekünk nagyon jó itt.” Még mindig nem teljesen értettem, ezért Ábel így folytatta: „Mi nem születtünk meg a földre, de nektek, azoknak, akik megszülettek, a földön van lehetőségük kincseket gyűjteni. A ti jó cselekedeteitek miatt jó itt nekünk.” Nagyon meglepődtem. Sokkal nagyobb jelentősége van ennek a földi életnek, mint azt eddig gondoltam. „Anya, nagyon szeretünk téged! És mondd meg Apának is, hogy őt is nagyon szeretjük.” Hirtelen a gyerekek a hátam mögé néztek, majd összesúgtak: „Jön!” Hátrafordultam és megláttam egy csupa fényben úszó alakot. Maga az Atya volt! Ahogy odaért hozzánk, kedvesen ránk mosolygot, majd azt mondta a gyerekeknek: „Most menjetek!” A gyerekek villámgyorsan felpattantak és elszaladtak. „Várjatok még!” - kiáltottam utánuk, de ők szaladtak tovább. Kicsit csalódott voltam. „A gyerekek itt engedelmesek!”- mondta Atya. Hát persze, ez itt a menny! Felálltam, de olyan picikének tűntem az Atya mellett. Elindultunk arrafelé, amerre a gyerekek szaladtak. Közben vagy én nőttem meg, vagy az Atya kicsinyítette le magát, de már nem volt olyan óriási a méretbeli különbség. Menet közben felvett a kezébe és elkezdett tanítani.

Ma reggel, amikor imádkoztam, szó szerint Júda oroszlánja jött el értem, hogy elvigyen magával mennyei helyekre. Felültem a hátára és pillanatok alatt azon a csodálatos helyen találtam magam, ahol Jézus szokott az Atyával beszélgetni. Jézus most mint oroszlán ült a padon, ott volt az Atya is és Szent Szellem is eljött. Annyira csodálatos volt, hogy elkezdtem sírni, hogy ez mennyire jó. De ekkor az Atya lenyugtatott, hogy most ezt ne csináljam. Látszott, hogy komoly dolgokról akar beszélni. Jézushoz fordult és azt mondta Neki: „Hamarosan indulhatsz.” Jézus felugrott, hogy már indulna is, de az Atya szólt Neki, hogy még nem most, de legyen készen. Az oroszlán minden porcikája arra koncentrált, hogy bármikor indulhat. Ezért Ő most nem is tudott velem lenni. „Akkor én most mit csináljak?” - kérdeztem. Te most tanulj, Szent Szellem fog most veled menni. Így elindultam Szent Szellemmel. Furcsa volt most Jézus nélkül menni. Megláttam egy csodálatosan fénylő vízesést. Nagyon magas volt, de nem volt túl széles. Annyira csillogott, hogy megkérdeztem Szent Szellemtől, miért ilyen. „Azért, mert a szentség angyala áll a tetején.” Azonnal oda akartam menni hozzá. Felmentünk és szinte sóvárogva kértem, hogy adjon magából valamit, mert nagyon vágyom arra, hogy szentségben, tisztaságban járjak. Adott egy tollat a szárnyából. Annyira örültem neki. Ekkor megláttam egy embert fehér ruhában, aki leszegett fejjel mászkált. Odamentem hozzá. Éreztem, hogy oda kell adjam neki ezt a tollat. Nagyon nem akartam, mert annyira hálás voltam, hogy kaptam valamit a szentség angyalától. De végül is odaadtam. Ahogy megfogta és a hasa tájékára tette, mintha egy csomó minden kiment volna belőle.

„Most pedig tanítani fogsz.” - mondta Szent Szellem. „De hát én most tanulok, nem tanítok.” „De azzal is tanulsz.” Bementünk egy terembe. Oldalt láttam azt a termet, ami Jézus egyik kedvenc helye, ahol az ellenség fegyvereit tartja.

Gyerekek vártak engem, hogy tanítsam őket. Ott volt Ábel és Dóri is, a meg nem született ikerpárunk. „Anya, ma te fogsz tanítani?”- kérdezték. Olyan lelkesek voltak. Arról kérdeztek, hogy milyen a földi élet. Ugyanis ők még nem tapasztalták. „Sokmindenben hasonlít a mennyhez, csak itt minden sokkal szebb, sokkal tisztább, szeretettel van tele, a föld pedig sötét, piszkos, bűnnel teli, de Isten gyermekei körül nagyobb világosság, szeretet van. A földön is Isten teremtett mindent, csak megromlottak a dolgok.” Ilyenekről beszélgettünk. Majd odajöttek hozzám, megdicsértek, hogy milyen jó volt, megöleltek, majd elmentek, mert bejött az Atya. Ő is megdicsért. Zavaromban nem is tudtam, hogy mit mondjak. „Tényleg jó volt.” - nyugtatott meg. „Hoztam neked valamit”- váltott témát. Elővett egy vállfán függő fidres-fodros ruhát. Az igazat megvallva, nem igazán tetszett. Ezt észre is vette rajtam. „Nem tetszik? Örülök, hogy nem tetszik, mert nem is a tiéd.” és akkor elővett egy gyönyörű menyasszonyi ruhát. Hirtelen rajtam termett. „Gyönyörű vagy benne!” Még egy fátyol is került a fejemre. „Adok még valamit!” és egy diadémot helyezett a fejemre. Azonnal le akartam venni, hogy lábai elé tegyem. De nem engedte. „Erre most nincs szükség!” Végigmért és éreztem, hogy gyönyörködik bennem, mint Fia esküvőjére készülő Apuka. Majd hirtelen nagyon sokan lettünk. Mindannyian ilyen gyönyörű menyasszonyi ruhában. Ekkor megjelent a Vőlegény. Nagyon izgatottnak tűnt. Rajta is menyegzői ruha volt. Ekkor egy láncot helyezett a nyakamba, amin egy jegygyűrű volt. „Hamarosan felveheted!”

Az Úr készül a visszajövetelére, készül magához venni menyasszonyát. A menyegző már készen vár. TE kész vagy?

Az Úr akarja, hogy a Márk 16:17-18-ban járjunk:

„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Reggel az Úr mutatott egy újabb vízesést. Bent álltam a vízben és felfakadt belőlem: Uram, kérlek moss tisztára! Bevitt a vízesés alá. Ahogy folyt rám a víz, azt vettem észre, hogy tényleg tisztulok és a rólam lefolyó víz koszos volt. De nagyon hamar, már tiszta víz folyt le rólam és a víz is, amiben álltam, megtisztult. Kimentünk a vízből és elvitt egy mezőhöz. A szélén indaszerű függöny volt. Jézus elhúzott egy adagot, mint egy függönyt és feltárult egy „szoba”, ahol egy hölgy volt. A feje be volt kötve egy kendővel. Jézus beinvitált és azt mondta, hogy tegyem rá a kezem. Ahogy lefeküdt a hölgy, kezemet a fejére tettem. (Tudtam, hogy ebben a helyzetben én csak egy edény vagyok és igazából az a lényeg, hogy mi/ki van ebben az edényben és én csak engedelmeskedek Neki.) A hölgy azonnal felkelt, kivette a hajából a kendőt és gyönyörű haj bomlott ki alóla (előtte nem volt haja). Megrázta és nagyon vidám lett. Jézus kiinvitálta az indaszobából, ő pedig boldogan elindult a tisztás felé. Jézus a Gyógyító és Szabadító! Ezután egy következő „szoba” ajtaját „nyitotta” ki, ugyanígy elhúzva az indákat. Itt egy férfi feküdt az ágyon. Tudtam, hogy démonizált. Jézus arra indított, hogy őrá is tegyem a kezem. „Jézus nevében, légy szabad!” - mondtam. (Nem kezdtem el kiabálni, még csak hangosabban sem beszéltem, sőt, szinte suttogtam.) Azt láttam, mintha a férfi lábán keresztül kiment volna valami. Szellemben egy hullámzást láttam átmenni a lábfején. Boldogan felállt. Jézus őt is kiinvitálta az ajtón kívülre. Ő is kijött a rabságból. A következő „szobában” egy nagyon furcsa személy volt. Kicsit ijesztő is volt számomra, de Jézus bátorított, hogy lépjek beljebb és imádkozzam érte. Mivel Ő kérte, beljebb léptem és bátorságot vettem. „Légy szabad, Jézus nevében, az Ő nevére minden térd meghajol! Minden félelem … (itt felsoroltam pár dolgot) térdet hajt Jézus nevére!” Ez az ember is jól lett, Jézus neki is ajtót nyitott, de olyan furcsán viselkedett. Kijött az ajtón, de olyan zavartan viselkedett, mintha homályban lenne, mintha tévelyegne. Nem is abba az irányba indult el, mint a másik kettő. Értetlenül néztem Jézusra. Azt mondta, hogy ez nem azért van, mert én rosszul imádkoztam volna. „Van, akit megszabadítok, meggyógyítok, de az illető mégis úgy dönt, hogy a saját akaratában jár. És mivel szabad akarata van, ezért tiszteletben tartom.”

Ezután hívott, hogy menjek Vele. A mező felé indult, abba az irányba, amerre az első két ember. Viccesen megkérdeztem, hogy „Hova viszel, nyuszikhoz?” (A mezőről ez jutott eszembe :) „Oh, itt van sok!” És azonnal megjelent mellettem egy nyuszi. Felemeltem és megsimogattam. Közben is rágcsálta a füvet. „Milyen cuki!” - mondtam. „A tiéd!” - mondta Jézus. „Tényleg?” De tovább akartam menni Jézussal, ezért letettem, de a nyuszi jött utánam. „Jön utánam!” - mondtam. „Persze, mert a tiéd! Nem akarod elnevezni?” „De!” Mivel világosbarna volt, ezért azt mondtam, hogy legyen „Mogyoró”. De nem igazán tetszett, nem éreztem hozzá illőnek. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a neve, de nem igazán jutott semmi eszembe. Ekkor Jézus leguggolt mellém és azt mondta: „Nézz rá, mi jut róla eszedbe? Mi jellemző rá?” Hát, hogy annyira cuki, olyan aranyos! Igen, legyen a neve Ari!” Megsimogattam még és mondtam neki, hogy menjen a többiekhez, majd még találkozunk!

Ezután felszálltunk egy felhőre. Úgy működött, mint egy lift. Kényelmesen helyet foglaltunk és felemelkedtünk. „Nézz szét! Mit látsz?” A mennyet láttam, hogy milyen gyönyörű. Világosság, békesség, nyugalom, szeretet… árad mindenhol. „Most mit látsz?” és ekkor megláttam a Földet. Sötét volt, néhol világított egy-egy fény. Jézus azt mondta: Azt akarom, hogy, ami itt van a mennyben, az legyen a Földön is!” (Ahogy imádkozzuk is: legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a Földön is!) Ekkor kinyilvánítottam, hogy az a szeretet, békesség, nyugalom stb., ami a mennyben van, legyen meg a Föld is. Ekkor azt láttam, hogy a Földön Isten fiai világítanak, mint valami gömbök, mert bennük van Isten királysága!

Ezután Jézus a sas szárnyain elvitt egy kastélyba. Berepültünk egy szobába és ott mindenféle finomság volt egy nagy tányéron. Kicsi ’tarten’ szerű falatkák voltak. Bátorított az Úr, hogy vegyek belőle. Először vonakodtam, majd azt mondta: Nem te mondtad, hogy mennyei eledellel kell táplálkozzatok? Elvettem egyet. Nagyon finom volt, édes, de nem túlságosan, omlós. Utána vettem még egyet. Ez sós volt, valami nagyon finom krémmel a közepén. Közben eszembe jutott egy kérdés: Neked mi a kedvenc helyed a mennyben? „Nem vagyok a kedvencek embere (itt mosolygott, mert én is ezt szoktam mondani), de van pár hely, amit szeretek.” Felvillantott előttem egy szobát, ami tele volt fegyverekkel. „Ezek az ellenség fegyverei voltak. Azért szeretem ezt a helyet, mert ezekkel már nem tudja kínozni az én gyermekeimet. De van egy hely, amit még ennél is jobban szeretek.” És hirtelen egy vízesés mellett voltunk. Nagyon más volt, mint az eddigiek. Alacsony volt, de nagyon bő folyású. A belőle kiáradó víz egy picike tavat képezett. Mellette volt egy pad. „Itt szoktam az Atyával találkozni. Nekem is szükségem van a Vele való kapcsolatra.” És akkor odajött az Atya. Leültek a padra és mint Apa és Fia elkezdtek beszélgetni. „Itt szoktuk megbeszélni a fontos dolgokat.” Ekkor Szent Szellem is megjelent és leült Jézus másik oldalára. Annyira gyönyörű látvány volt, hogy már nem is bírtam feldolgozni. Azt mondtam: Istenem, én nem akarok olyan szuperszellemi lenni… Elkezdtek nevetni. „Mondd ezt Szent Szellemnek!” és tovább kacagtak. Én is elnevettem magam. Csodálatos az Úr!

Szeretnék bátorításként leírni egy látást, amit nemrég kaptam.

Ha úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok és mindenféle támadás ér, tudd, hogy Jézus már győzött és diadalra vezeti mindazokat, akik Benne bíznak!

Nagyon felbőszíthettük az ellenséget, mert egy hatalmas sereg jelent meg velem szemben. Mindenfajta „népség” volt közötte. Hátul óriások álltak. Mindenféle furcsa lény is fogaikat vicsorgatva rám, csak azt várták, mikor lendülhetnek támadásba. Egyáltalán nem féltem. Habár egyedül voltam, tudtam, hogy mégsem vagyok egyedül. Az jött fel bennem, hogy Jézus nevére minden térd meghajol. Én is térdet hajtottam Jézus nevének. Ekkor Jézus Júda Oroszlánjaként megjelent mellettem. (Igazából végig ott volt, csak most meg is láttam.) Ahogy elkezdtem mondani, hogy a félelem is térdet hajt Jézus nevének, vádlás is térdet hajt Jézus nevének, kárhoztatás …, betegség …., szegénység…, megfélemlítés … ahogy ezeket kimondtam, az a szellemi lény térdre esett, majd kipukkant, mint egy lufi és füstként elpárolgott. Hallelúja!

Így pukkannak ki és párolognak el a Te ellenségeid is!